Terjed a vörös mocsárrák nagy a baj
Fék nélkül szaporodik a vörös mocsárrák, amely súlyos fertőzéseket is terjeszt. Az invazív faj sajnos már a Balatonban és a Velencei tóban is megtalálható. A szakértők kongatják a vészharangot.
A Balatonban és Velencei-tóban is felbukkant már az egyik invazív rákfajta, a vörös mocsárrák, amely súlyos fertőzéseket — a rákpestist is — terjeszthet. A szakértők szerint gyorsan elszaporodhatnak az állatok, amiket eddig Balatonfűzfőnél, Balatonfürednél, Siófok területén, valamint a Velencei-tónál, Gárdonynál találtak.

Komoly veszélyt jelenthet a vörös mocsárrák terjedése az emberi felelőtlenségnek köszönhető, amely súlyos problémákat tud okozni. A szakértők jelentései szerint már itthon is nagyon elszaporodott a faj, és a hazai nagytavakban, kedvelt pihenőhelyek környékén is megtalálható.

A Magyar Haltani Társaság tájékoztatása szerint 2024. október 2–21. közötti időszakban Balatonfűzfő, Balatonfüred és Siófok területén találtak kisebb és kifejtett egyedeket is. De Gárdonyban is felbukkantak már lakossági bejelentés szerint.

A szakértők szerint ezek az állatok rendkívül gyorsan képesek szaporodni, így arra számítanak, hogy még tovább terjednek majd a hazai tavakban. Ez pedig súlyos problémákat okozhat.

„A vörös mocsárrák megjelenése és terjedése a Balaton vízrendszerében honos folyami rák és kecskerák, Velencei-tó esetén a Császár-víz folyami rák állományára is kockázatot jelent, mert a rákpestist aktívan terjesztő fajként az itt élő populációkat megfertőzheti a betegséggel”– nyilatkozták a szakemberek.

Azt is kiemelték, hogy a vörös mocsárrákok az árvízvédelmi töltések, és a csatornahálózatokra is veszélyt jelenthetnek, ugyanis ügyes aljzatfúrók, így nagy károkat okozhatnak.

(V.Zs.)
2025.05.18 12:29:38


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!