Akkor válik problémássá, amikor mások megítélése válik alapvető hozzáállássá – legyen szó akár az irodáról, a kapcsolatokról vagy a barátokról. Ismered ezeket az embereket – vagy talán te magad is rajtakapod magad, hogy ezt teszed: Abban a pillanatban, hogy valaki tesz valamit, egy megjegyzés következik. Túl lassú, nem elég jó, rosszul csinálta. Az állandó kritika gyorsan teherré válhat a mindennapi életben. A pszichológusok szerint azonban ennek a viselkedésnek gyakran kevesebb köze van másokhoz, mint azt gondolnánk.

Egy, a „Journal des Femmes” című lapnak adott interjúban Delphine Py pszichológus azt mondja: „Mások megítélésének módját erősen befolyásolják a korai tapasztalatok. Azok, akik gyermekkorukban sok nyomást tapasztaltak, vagy kevéssé tolerálták a hibákat, gyakran tudattalanul is magukkal viszik ezeket a mintákat felnőttkorukban.”

Az állandó kritika rövid távon jóleshet. Struktúrát, rendet – és mindenekelőtt kontrollt – biztosít. Azok, akik másokat értékelnek, automatikusan felsőbbrendű pozícióba kerülnek, és kevesebbet kell foglalkozniuk a saját bizonytalanságaikkal. A szakértők szerint gyakran pontosan ez a valódi mechanizmus: a kritika a belső bizonytalanság elfedésére szolgáló stratégiává válik. Így a legfontosabb híreinket, háttérinformációinkat és történeteinket gyakrabban láthatod közvetlenül a keresési eredményeidben.

Bizonyos mennyiségű kritika normális, sőt fontos is. Problémává akkor válik, amikor mások megítélése válik alapértelmezetté – legyen szó akár a munkahelyről, a kapcsolatokról vagy a barátokról. Ilyenkor gyakran valami alattomos dolog történik: ugyanaz a keménység, amelyet korábban befelé irányítottunk, egyre inkább kifelé irányul. Az egyéni gondolatok automatikus reakciómintává válnak.

A korai tapasztalatok különösen meghatározóak. Azok, akik magas elvárásokkal teli környezetben nőttek fel, vagy ahol a hibákat ritkán tolerálták, gyakran erős belső ítélkező attitűdöt alakítanak ki. Ez a belső hang felnőttkorban sem tűnik el – gyakran egyszerűen továbbadódik. Először önmaguknak, később másoknak.

Bármennyire keménynek is tűnhet a kritika kívülről, gyakran egy teljesen más igény húzódik meg mögötte: hogy lássanak, hogy elismerést kapjanak, és biztonságban érezzék magukat. Akik ezt az érzést nem élték át kellőképpen tudattalanul, megpróbálják ezt az irányítással és az ítélkezéssel kompenzálni. A kritika így a közelség vagy az elismerés egyfajta helyettesítőjévé válik.

Nem minden kritikus szemléletű embernek vannak már nehézségei. Ha azonban az állandó értékelés túlterhelővé és szinte megállíthatatlanná válik, az egy mélyebb érzelmi mintázatra utalhat.

via Onet/Stoffán
Kép: Illusztráció