A megvádolt rendőrnő tagadja, hogy megpróbálta megcsókolni a főnökét
Mint arról korábban az Esti Újság is beszámolt, egy brit rendőrnő komoly balhét csinált egy rendőrségi összejövetelen, ahol matt-részegre itta magát.
Ennek következtében, mivel a gyerek és a részeg mond igazat – tartja a mondás –igyekezett nőiességét és leszbikusságát meglehetősen szokatlan módon bizonyítani… Bár ezután kilépett a rendőrség kötelékéből, az ügy folytatódik… A rendőrnő „semmire sem emlékszik” az italozós buliból, ahol ő volt a botrányos főszereplő.

Egy „twerkelő” női rendőr megfogott két kollégáját és megpróbált megcsókolni egy felügyelőt egy búcsú bulin – derült ki a szabálytalansági meghallgatáson.

A 29 éves, ittas Pamela Pritchard rendőr állítólag egy férfi rendőr nadrágján keresztül megragadta egy rendőr férfiasságát, és megszorította egy női kollégája mellét a táncparketten az észak-walesi Caernarfon Rugby Clubban megrendezett buli során. Kollégái elmondása szerint, „sértő és nem megfelelő nyelvezetet” használt két kollégájával szemben. Könnyekben tört ki, amikor a meghallgatáson elmondta: „Teljesen meg vagyok döbbenve a vádak miatt.”

A meghallgatáson elismételte, hogy „semmire sem emlékszik” az állítólagos bohóckodásaiból. Azzal vádolják, hogy „megalázta” férfi kollégáját azzal, hogy kétszer az ágyékára tette a kezét, valamint megfogta egy kolléganője mellét. Állítólag azt mondta egy rendőrnek a partin: „Én vagyok itt a legnagyobb leszbikus, de bármelyik férfival felveszem a versenyt.” A bizottságnak azonban csak annyit mondott: „Hetero vagyok.”

Tagadja, hogy megszegte volna a szakmai magatartás normáit és súlyos kötelességszegést követett volna el. „A viselkedésem aznap este nem volt helyénvaló. Soha nem viselkedtem még így korábban.”– mondta könnyek között.
„A kijelentések és a biztonsági kamerák, amiket láttam és hallottam, nem én vagyok... Én nem vagyok az a személy – nem ismerem fel magam a biztonsági kamerákon. Soha nem akarnék senkit megbántani. Nem vagyok az a fajta ember, én egy jó ember vagyok.”

Azzal is vádolják, hogy megpróbált megcsókolni egy férfi felügyelőt, „ami miatt az elhúzódott”. Egy rendőrtársa, akit csak PC B-ként neveztek meg, azt mondta, hogy Pritchard rendőr „váratlanul” megtapogatta, amikor a bárban várt egy italra. „Pritchard rendőr megragadott az övem alatt, és a ruhámon keresztül a nemi szervemre tette a kezét” – mondta. „Ez semmilyen mértékben sem volt helyénvaló, mert kissé megalázva éreztem magam.”

A meghallgatáson elmondta, hogy Pritchard rendőr megismételte a cselekményt, amikor kint volt egy dohányzóhelyen. „A ruhámon keresztül megragadta a nemi szervemet, és tisztán emlékszem, hogy megszorította.” Később a kolléganő a térdére ült, a nyaka köré fonta a kezét, és megcsókolta az ajkán. „Ez sem volt helyénvaló – mindez nyilvánosan történt. A viselkedése egyre elfogadhatatlanabb lett.”

Pritchard rendőrtiszt azonban a meghallgatáson azt mondta: „Tagadom, hogy szándékosan hozzáértem volna az ágyékához.” Ügyvédje, Fiona Clancy azt állította, hogy B rendőrtiszt „ugratta és beleavatkozott a szerelmi életébe” az éjszakai buli során.
Chris Allsop észak-walesi rendőrfőnök-helyettes elnökletével működő fegyelmi bizottságnak a CCTV-felvételei alapján bemutatták, Pritchard rendőrtiszt éjszakai viselkedését.

Egy rendőrnő azt vallotta: „Pritchard rendőr mögöttem volt, mindkét karját a nyakam köré fonta, majd a hónaljam alá tette, megragadta a melleimet és megszorította őket.”

A megvádolt Pritchard rendőr tagadja a vádakat. A vizsgálat folytatódik, amelyben álszent módon mindenki úgy tesz, mintha még soha nem ivott volna egy kortyot sem…

cz.a.
Fotó: WALES NEWS SERVICE


2025.12.03 08:09:30


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!