Szó szerint eltapsoltat 40 milliót a közmédia
Tapsoltatásra kötött 40 millió forintos szerződést az állami média. A közbeszerzésen egyetlen cég indult, aki a közmédia műsoraihoz biztosít nézőket és bértapsolókat. Persze, ha sikerülne végre 20 év után nézett műsort csinálni, akkor erre a pazarlásra sem lenne szükség, mert bizony 2001-től 2005-ig a Kékfény volt a közmédia egyik legnézettebb műsora hisz adásról adásra több mint 1 millióan nézték.
Két évre szóló, 40 millió forintos keretszerződést kötött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) arra, hogy közönséget biztosítson magának a műsoraiban és így bértapsolókat biztosítson.

A közbeszerzésen egyetlen cég, a Casting Office Kft. indult, így ők nyerték el ezt a munkát.

Az MTVA a keretszerződés 70 százalékát, azaz 28 millió forintot köteles lehívni. A közönség tervezett igénybevétele legfeljebb napi 12 óra, a maximális létszám 200 fő/nap. A tervezett maximális létszámmal számolva összesen 16 felvételi napra van szükség. A szolgáltatás becsült összmennyisége 3300 fő.

A közönséget a közmédia Kunigunda úti székházában, illetve külsős helyszíneken veszi majd igénybe, a nézők feladata lesz úgynevezett „tapsoló” feladatok ellátása. A Casting Office Kft. továbbá vállalja, hogy határidőre biztosítja a megrendelt létszámú közönséget, amelyet egyben fel is készít a műsorra, és előre le is adja az egyes műsorok részt vevők névsorát.

Mindezen pénz valahol felesleges pazarlás, hisz a nézett műsorokba a nézők szó szerint sorba állnak, nos az MTVA-nak több mint 20 éve se jó nézett műsora nincs, és így közönsége se, ami a nézettségi adatokon igen szépen látszik. Az MTVA egyik legnézettebb műsora 2001-2005 között a Kékfény volt, ami rendre egymilliónál több nézőt vonzott, 2005-ben pedig a Kaiser Ede interjúval több mint 2 millió embert ültetett le a képernyők elé.

Az MTVA korábban már szerződött hasonló feladatokra a céggel, 2022-ben még 30 millió forintos keretszerződést kötöttek, igaz, akkor csak egy évre.

( Csákány)
2025.09.29 14:22:34


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!