Dráma és gyász Tiszaújvárosban
Nemzetközi összevetésben is kirívó a szakértők szerint, hogy a Molnál egy éven belül két súlyos üzemi baleset is történt. Sokan valamiféle rendszerhibára gyanakodnak. A Tiszaújvárosban történt robbanásban egy munkás életét veszette, többen pedig megsérültek. A MOL vizsgálatot rendelt el bejelentette, hogy üzemi balesetnek tekinti a tragikus eseményt.
Robbanás volt, és tűz keletkezett Tiszaújvárosban reggel 9 körül, a polgármester tájékoztatása szerint 10 órára eloltották a tüzet. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy a Mol tiszaújvárosi üzemét érinti az eset, a miniszterelnök szerint egy ember életét vesztette. Kapitány István miniszter úton van a helyszínre Hernádi Zsolttal, a Mol vezérigazgatójával. A miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint reggel 8:47-kor tettek bejelentést a balesetről. A Facebookon azt írta, egy súlyos, életveszélyes légúti égési sérültet mentőhelikopterrel a Debreceni Egyetemre szállítottak, további hét fő könnyebb égési sérüléseket szenvedett, közülük vannak, akiket Miskolcon látnak el.

A Mol az eset után közleményt adott ki, azt írták: „A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin 1 üzem újraindítása során robbanás történt. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, a beavatkozás jelenleg is folyamatban van. Az esetnek több súlyos sérültje és egy halálos áldozata van. A baleset körülményeit a szakértők vizsgálják.”

Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere megkeresésünkre közölte, hogy egy halálesetről tudnak.

A katasztrófavédelem azt mondta, több tűzoltóautó a helyszínre indult, és a mobil labort is odaküldték. A tűz eloltása után arról tájékoztattak, hogy veszélyes anyagból határérték feletti koncentrációt nem mértek.

Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy több mentőegység, köztük három mentőhelikopter is a baleset helyszínére ment. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy az esethez a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, a helyszínre riasztották a tiszaújvárosi és a miskolci hivatásos tűzoltókat, a műveleti szolgálatot és a mobil labort is. A tüzet vízágyúkkal és habsugarakkal oltották el.

Érdekes de a robbanást nem sokan hallották a városban, mert másfele fúj a szél állítólag, de gyorsan terjednek a hírek, mert sok helyi lakos dolgozik a Mol Petrolkémia üzemében. Információink szerint folyamatosan jöttek a mentők és a mentőhelikopterek, a gyárhoz közel lévő épületek közül volt, amelyiknek beszakadt az ablaka.

Sulyok Tamás köztársasági elnök szintén részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Bejegyzésében azt írta: „Megrendüléssel értesültem a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanásról. Őszinte részvétem az elhunyt családjának, a sérülteknek mielőbbi felgyógyulást kívánok!” Orbán Viktor is részvétet nyilvánított, a sérülteknek ő is mielőbbi felépülést kívánt.

Egy éven belül két súlyos üzemi baleset már szakmai szempontból is több mint kínos – fogalmazott a Mol tiszaújvárosi olefinüzemében történt pénteki, halálos áldozatot is követelő robbanás kapcsán (a százhalombattai finomító tavaly októberi tűzesetére utalva) Miklós László energetikai szakértő, a Mol 2001–2012 közötti vállalati kapcsolati igazgatója.

Bár minden hasonló eset véletlen, ilye­tén gyakoriságuk már nemzetközi összevetésben is kirívó, így az már inkább valamiféle rendszerhibára utal – tette hozzá. A Mol vezetőségének érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a mélyebben meghúzódó okokat – közölte Miklós László.

( Csákány Áron )
2026.05.23 00:14:19


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!