Trócsányit hidegzuhanyként érte , hogy Völlner mibe keveredett
A volt igazságügyi minisztert tanúként hallgatta meg a bíróság a Schadl-Völlner korrupciós ügyben. Trócsányi László tanú azt mondta, csak szakmai rendezvényeken találkozott a végrehajtói kar volt elnökével. Völlneren pedig meglepődött, sőt hidegzuhanyként érte, hogy mibe keveredett.
Szakmai rendezvényeken kívül nem találkoztam vele, nem fogadtam az irodámban, nem mentem el ebédelni vele” – mondta Trócsányi László volt igazságügyi miniszter a bíróságon arra a kérdésre, hogy milyen kapcsolata volt Schadl Györggyel.

Mint ismeretes a vád szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke korrupciós láncolatot alakított ki annak érdekében, hogy a hozzá közel állók szerezzék meg a végrehajtói irodák működtetéséhez szükséges engedélyeket. Schadl György ezért cserébe a bevétel egy részét vagy teljes egészét kérte, összesen pedig több mint 900 millió forintot szerzett jogtalanul – állítja az ügyészség, amely szerint ezt a folyamatot Völner Pál igazságügyi államtitkárként segítette a minisztériumból. A kinevezéseket ugyan többnyire nem ő írta alá, hanem az azóta meghalt Vízkelety Mariann, a tárca egy másik államtitkára, de az ügyészség szerint Schadl György akaratának megfelelően befolyásolta, hogy kit nevezzenek ki végrehajtónak.

Trócsányi László 2014 és 2019 között volt Magyarország igazságügyi minisztere, Völner Pált, a Schadl-ügy másodrendű vádlottját pedig még az ő minisztersége alatt nevezték ki államtitkárnak. A nyomozati anyagok szerint a korrupciós kapcsolat még Trócsányi minisztersége alatt alakult ki Völner és Schadl között, az Igazságügyi Minisztériumban pedig tudtak a végrehajtói kinevezések módszeréről.

A volt miniszter szerint neki fogalma sem volt arról, milyen végrehajtók nyerték meg a pályázatokat, ezt a minisztériumon belül szerinte az államtitkárságnak kellett kezelnie.

Egy naptárbejegyzés szerint Schadl György ügyintézője megemlítette Trócsányi László nevét is, de a végrehajtói kar korábbi vezetője erről azt mondta: a vízzel működő autója miatt látogatott ott rendszeresen egy szabadalmi ügyekkel foglalkozó ügyvédet, „semmi összefüggésben nem volt ez a miniszter úr személyével”. Volt a bizonyítékok közt szereplő naplóban egy másik bejegyzés 2021 őszén: „Gyurinak szólni, Trócsányi ügye hogy áll!”.

Trócsányi László erről tanúként azt mondta: „Amikor már nem voltam miniszter, akkor egyszer felhívtam Schadl Györgyöt, egy végrehajtási szakkérdésben kérdeztem meg a véleményét. (…) Telefonon kértem, ő visszajelzett, ennyi volt” – mondta erről a volt miniszter.

Érdekes, hogy három nappal később Schadl Györgyöt letartóztatták, ő erről állítása szerint a sajtóból értesült.

A volt miniszter azt állította, hogy hivatali ideje alatt egyszer sem kapott olyan jelzést a minisztériumból, hogy valami szabálytalanság lenne a végrehajtói kinevezésekkel.

Trócsányi László szerint Völner államtitkárként más államtitkárokat nem utasíthatott, ennek megfelelően Vízkelety Mariannt sem.

„Engem hidegzuhanyként ért a hír, hogy Völner Pált ilyen bűncselekménnyel gyanúsítják” – fogalmazott Trócsányi László volt miniszter.

(Csákány Tibor)
2025.07.01 23:49:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!