hirdetés

Hihetetlenül sikeres két és fél évet követően távozik a spanyol Real Madrid kispadjáról Zinédine Zidane. A labdarúgóként világ- és Európa-bajnok francia edzőként is bizonyította, a legnagyobbak között kell emlegetni a nevét.

zinedine-zidaneRögtön az első idényében megnyerte a Bajnokok Ligáját, majd 2017-ben – a bajnoki cím mellett – ismét elhódította a BL-trófeát vele a klub – a sorozat 1992 óta íródó történetében a Real első csapatként megvédte címét. De itt még nem volt vége az európai menetelésnek: idén is diadalmaskodott a legrangosabb európai kupában, amelyet „mellesleg” 2002-ben játékosként, 2014-ben pedig másodedzőként is megnyert az együttessel Zidane.

Tisztában vagyok azzal, hogy meglepetést jelent a távozásom, de hiszem, hogy jó döntést hoztam, és a megfelelő pillanatban hagyom el a klubot – magyarázta Zidane.

A csapatnak tovább kell haladnia a győztes úton, úgy érzem, három év elteltével változásra van szükségem. A Real Madrid mindent megadott nekem, örökké a szívembe zárom.

A Bajnokok Ligája megnyerése után nem ezt vártam. Tudja, hogy jobban szeretem őt bármely játékosnál vagy edzőnél – mondta Pérez.