hirdetés

Thibaut Pinot nyerte a spanyol országúti kerékpáros körverseny, a Vuelta a Espana 19. szakaszát pénteken, míg az összetettben élen álló brit Simon Yates nagy lépést tett a végső siker felé.

 

yates-vueltaA Lleidából induló 154,4 kilométer végén a 17 kilométeres andorrai emelkedő és hegyi befutó várt a mezőnyre. A hegymenet elejére az esélyesek csoportja maradt az élen, ebből lépett el tíz kilométerrel a cél előtt a piros trikós Yates, aki Pinot és Steven Kruijswijk társaságában fokozatosan távolodott a riválisoktól, amelyben ott tekert az összetettben eddig második, 2009-ben győztes Alejandro Valverde és a harmadik Enric Mas is.

Az utolsó kilométeren Kruijswijk maradt le az éllovas hármasból, Pinot pedig az utolsó métereken eltekert Yatestől. A Groupama-FDJ francia versenyzője a Covadonga után második hegyi szakaszát nyerte az idei Vueltán, míg a 26 esztendős Yates komoly lépést tett a végső siker felé, ugyanis több mint egy perccel megelőzte Valverdét, aki a végén még saját csoportjától is leszakadt. Kruijswijk feljött az összetett harmadik helyére.

Szombaton az Andorra és Coll de la Gallina közötti 97,3 kilométeres etap vár a mezőnyre, amely vasárnap az Alcorcón és Madrid közötti 100,9 kilométerrel zárja az 3271,4 kilométer össztávú versenyt.