Ultimátumot kapott a Tenisz Szövetség nagy a baj
2018-09-04 23:05
Áll a bál teniszezőknél. Fucsovics és Babos be is jelentette köszönik szépen nem kérnek többet a szervezet vezetéséből. Sőt a két magyar tenisz klasszis most ultimátumot adott. Azonban az több mint zavaró, hogy konkrétumot továbbra sem tudni mert ez a sablon duma, hogy a szövetség koncepciójával nem értenek egyet, hát elég homályos indok.
Átgondolva és értékelve a legutóbbi egy hét történéseit, úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban nem kívánunk a Szövetséggel együttműködni, mindaddig nem adjuk a nevünket egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez, versenyhez sem , amíg a Szövetség működésében nem lesznek jelentős változások, a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a jelenlegi szakmai koncepcióján. Tesszük ezt elsősorban a magyar tenisz érdekében – olvasható a Babos Tímea Facebook-oldalán megjelent közleményben.
A szöveg az ő és Fucsovics Márton aláírásával jelent meg.
A teniszezők hangsúlyozzák: nem tartanak igényt anyagi támogatásra a szövetségtől.
Járjuk a magunk útját, büszkén képviseljük Magyarországot a WTA és az ATP Tour versenyeken, és bízunk benne, hogy az Olimpiai kvalifikációs időszak kezdetéig sikerül rendezni ezt a nem egészséges helyzetet – jelentették ki.
Azt is írták, hogy örömmel fogadták a szövetség elnökének, Szűcs Lajosnak a vasárnapi levelét: vele, mediátor nélkül is szívesen értekezünk a magyar tenisz helyzetéről.-írták.
Ez a mondatis beszédes, hisz Szűcs a Fidesz Pest-megyei erős embere, aki egyre jobban gyengül és a párt belső ügyeit jól ismerő személy szerint a politikus személye kínos. egyrészt közeli barátja volt a gyömrői sokat támadott polgármesternek Gyenes Leventének is, akit adócsalás miatt ítéltek el.
Végül megjegyezték. A továbbiakban nem kívánunk az üggyel foglalkozni, teniszezők vagyunk, a labda a pálya túloldalán pattog.
Arról hogy a két sportoló és a szövetség között megromlott a viszony, az másfél hete, Fucsovics Márton nyílt leveléből vált világossá . A világranglistán akkor 40. helyezett játékos keményen kritizálta a szervezetet, amely szerinte nem adja meg azt az elismerést neki és Davis Kupa-csapattársainak, amit az eredmények alapján megérdemelnének. Azt is jelezte: nem biztos, hogy ott lesz a csehek elleni, világcsoportban maradásról döntő tenisz Davis Kupa-párharcon.
Másnap csatlakozott hozzá Babos Tímea, majd Temesvári Andrea korábbi Grand Slam-győztes és Markovits László a Vasas elnöke is kiállt mellettük.
A szövetség válaszul nyilvánosságra hozott belsős információkat és az elmúlt években szerintük Babosnak és Fucsovicsnak juttatott támogatási összegeket – ez utóbbiak mértékét a sportolók, valamint utóbbi edzője, Sávolt Attila vitatja.
A szövetség legutóbb vasárnap nyilatkozott meg az ügyben, akkor jelezték, hogy mediáció segítségével kívánja rendezni a vitát.