hirdetés

Gyurta váltott. A londoni olimpiai bajnok mellúszó felkészülését a továbbiakban nem a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs hármas, hanem egyedül Nagy József segíti, aki augusztusban tért haza Kanadából.
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 9. Gyurta Dániel a férfi 200 méteres mellúszás elõfutamán a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. MTI Fotó: Illyés TiborAz UTE úszója, ahogy az várható volt, váltott. Bár nagy reményekkel utazott Rióba Gyurta Dani, sajnos nem sikerült neki az ismétlés. Azaz London után nem lett ismét olimpiai bajnok, sőt nagyon nem ment a magyar sportolónak.

– Ha sarkosan akarok fogalmazni, azt mondhatom, valójában nem is én váltok edzőt, hanem az edzőm váltott le engem, hiszen nem tudta azokat a feladatokat elvégezni, amelyekre szükségem lett volna a felkészülésem során. És még valamit hadd tegyek ehhez hozzá, mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy a riói történet miatt van a váltás – nem, nem amiatt van. Akkor is így történt volna minden, ha világcsúccsal megvédem az olimpiai bajnoki címemet kétszáz mellen – nyilatkozta a döntés hátteréről Gyurta Dániel.

Nagy József kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a tengerentúlon, az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet nyert az amerikai Mike Barrowmannal 200 méter mellen.

Széles Sándor úgy nyilatkozott a leváltásáról, hogy ő még ott tart, hogy az edzőkollegáival és a sportolóval valamikor november elején leül és megbeszélik a folytatást.