hirdetés

Ronaldo a zebráké
2018-07-05 22:27

Minden jel arra utal, hogy Cristiano Ronaldo valóban klubot vált! A világbajnokságtól a nyolcaddöntőben búcsúzó portugál válogatott klasszisa elhagyja a spanyol Real Madrid focicsapatát, és az olasz Juventushoz szerződik.

ferrari-ronaldoLuciano Moggi, a torinóiak korábbi ügyvezető igazgatója úgy tudja, az ötszörös aranylabdás sztár már a zebrák futballistája.

Münchenben esett át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, ezt követően pedig aláírt a Juvéhoz. Onnan tudom mindezt, hogy néhány fontos emberrel beszéltem az üggyel kapcsolatban – jelentette ki az egykori sportvezető.

A Juve  csatára, az argentin Gonzalo Higuaín távozik, az angol Chelsea-vel állapodott meg. A Marca című spanyol lap szerint a portugál támadó már a megfelelő torinói ingatlant keresi, ráadásul a Juventus elhalasztotta a következő idényre szóló bérleteinek árusítását. A hírek szerint azért, mert körülbelül 30 százalékkal megemeli az árakat Ronaldo érkezése miatt. Ráadásul a focista egyik jelentős szponzora, egy egészséges termékeket forgalmazó vállalat bejelentette, a következő konferenciáját éppen Torinóban tartja.

Gyerekkorom óta szimpatizálok a Juventusszal, mindig is szerettem nézni a csapatot, ahogy játszott – dicsérte leendő együttesét egy tavalyi interjújában Ronaldo, aki a Liverpoollal szemben 3-1-re megnyert májusi BL döntő után jelezte, hogy távozik.

Éves szinten 30 millió eurót azaz közel 10 milliárd forintot kereshet a Juvéban CR7, ezzel az együttes történetének legjobban fizetett labdarúgója lehet.