hirdetés

A bíróság bűnrészességben és zsarolási kísérlet vádjában bűnösnek találta Karim Benzemát a szexvideós ügyben. A Real Madrid francia válogatott csatárát egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel, valamint 75 ezer euró pénzbírsággal sújtották – az ügyészség már egy hónapja hasonló büntetést kért rá, az ítéletet hirdették ki most.

 

Az ügy még 2015-ben kezdődött: az 52-szeres francia válogatott futballista, Mathieu Valbuena az év júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta és közölte vele, birtokában van róla egy kompromittáló video. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.

Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

Benzema 2007-ben mutatkozott be a francia válogatottban, de a botrány kirobbanása után egészen az idei – részben Budapesten – megrendezett Európa-bajnokságig nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól. A csatár így lemaradt a 2016-os Eb-ről, valamint nem volt tagja a 2018-as oroszországi világbajnokságon győztes francia együttesnek sem. Deschamps idén májusban hívta be a válogatottba ismét Benzemát, aki azóta is élvezi a kapitány bizalmát.

(cst)