hirdetés

A férfiaknál Józsa Gábor, míg a nőknél Staicu Simona nyerte meg vasárnap a 31. Spar Budapest Maratont.

jozsa-gabor-maraton-sparA szervezők tájékoztatása szerint a riói olimpián 87. Józsa 2:22:36 órás idővel győzött, míg a 45 éves Staicu ötödször diadalmaskodott a magyar fővárosban, ezúttal 2:50:28 órával.

A 42 195 méteres távnak 77 ország csaknem 2500 atlétája vágott neki, a résztvevők 40 százaléka külföldi volt. A kétnapos futófesztivál nyolc távjára összesen 28 003-an neveztek, ami rekord a verseny történetében.
A rajt jól sikerült, egy váltó segített nekünk az első 10 kilométeren, utána Kovács Tomival ketten maradtunk, és a táv felénél abszolút nagy meccset vívtunk – elevenítette fel a versenyt Józsa.
A Nyugati téri felüljárónál kezdtem eltávolodni tőle. Az utolsó kilométereken már egyedül maradtam, görcsök is hátráltattak. Egy rövid nyújtásra meg is kellett állnom, de szerencsére maradt az előnyömből, így a végén már ez sem veszélyeztette a győzelmemet – értékelt, hozzátéve, a budapesti pálya nem a leggyorsabb, de tetszettek neki az újítások, és az időjárás is nagyszerű volt.
A női győztes, a 45 éves Staiuce elmondta, hogy az első kilométereken sikerült felvennie a ritmust, és szép iramban tudott futni majdnem a végéig, azonban az utolsó három kilométeren hirtelen besavasodott a combja.
– Még az is átfutott rajtam, hogy nem érek el a célig, ám végül egy kis lassítás átlendített a mélyponton. Nem volt rossz az új pályavezetés, csak a fordulók lassítottak be kicsit.