hirdetés

Fordulat. Szélesi Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott felkért szövetségi kapitánya számít Nikolics Nemanjára és Németh Krisztiánra.
nikolics hónap játékosaSzélesi Zoltán ideiglenes szövetségi kapitány kihirdette a Luxemburg és Costa Rica elleni felkészülési találkozóra meghívott játékosok névsorát.
Gróf Dávid ismét meghívást kapott, Gulácsi Péter viszont ezúttal saját kérésére nem csatlakozik a kerethez, míg Megyeri Balázs továbbra is sérült. Visszatér az immár teljesen egészséges és jó formában lévő Németh Krisztián, aki a hétvégén góllal zárta az MLS idei alapszakaszát, valamint a szintén sérülésből felépülő fehérvári Vinícius Paulo, illetve meghívót kapott a Dániában légióskodó Korcsmár Zsolt is. A válogatott alapemberei közül a sérült Szalai Ádám és Kleinheisler László játékára nem számíthat Szélesi Zoltán.
Örülök, hogy ezekben az időszakokban is játszhatunk barátságos mérkőzéseket, mert fontos, hogy amikor csak lehet, együtt lehessen a válogatott, hiszen egy közösségről van szó, melynek fejlődése szempontjából minden együtt töltött nap és lejátszott mérkőzés számít. Így az év vége felé több játékos is sérüléssel bajlódik, ezért döntöttem a szokásosnál picit nagyobb keret kihirdetése mellett, míg például Nikolics Nemanja éjjel még pályára lép az MLS rájátszásában, bízom benne, hogy ő is csatlakozni tud majd hozzánk. Az utazók névsoráról a luxemburgi mérkőzés előtt két nappal fogunk dönteni – mondta a szakvezető.
Szélesi Zoltán minden meghívott játékossal kapcsolatba lépett.
Mindannyian nagyon motiváltak, és biztosítottak arról, hogy a két mérkőzésen mindent meg fognak tenni a pozitívan évzárás érdekében. Mindkét ellenfelünk ellen nehéz dolgunk lehet. Luxemburg esetében talán meglepő, hogy ezt mondom, de a franciák ellen elért döntetlenjük azt mutatja, hogy hazai pályán képesek lehetnek meglepetést okozni. Costa Rica pedig már kvalifikálta magát a jövő évi világbajnokságra, három éve pedig a legjobb nyolc közé jutott a vb-n. Összességében tehát két nehéz mérkőzésre számítok, melyeken szeretném, ha jó játékkal, minél jobb eredményt érne el a csapat – fejtette ki.
A keret november 5-én vasárnap találkozik Telkiben és 8-án, szerdán utazik el Luxemburgba.