hirdetés

Komoly bajban a Barca sztárja. Bíróság elé kell állnia Spanyolországban ugyanis Neymarnak is, az FC Barcelona brazil labdarúgójának. A vád ezúttal igen súlyos, korrupció.

neymarA felelős ügyész büntetőeljárást kezdeményezett korrupció gyanújával Neymarék ellen, a bíró pedig elfogadta a vádat. Az ügyészségnek tíz napon belül kell megindítania az eljárást.   Az ügy a DIS brazil befektetői csoport feljelentése nyomán született Neymar 2013-as átigazolásával kapcsolatban.

A DIS a játékos árának 40 százalékára volt jogosult, de becsapva érzi magát, ugyanis szerinte csak a hivatalos, 17,1 millió eurós összeg után kapott járulékot, miközben azóta kiderült, hogy a transzfer során legalább 83 millió euróért cserélt gazdát.

Neymar, mint ismeretes, a Santostól került az FC Barcelonához.

A 24 éves futballista mellett édesapja és a két klub képviselője is bíróság elé áll, csakúgy, mint a katalán egyesület jelenlegi és volt elnöke, Josep Bartomeu és Sandro Rosell.