hirdetés

Izgalmas és fordulatos volt a Fradi–Újpest-meccs, hisz összesen hat gól született. A Fradi-átok pedig nem tört meg , hisz továbbra sem tudták a lila-fehéreket legyőzni. A derbin azonban rekord is született, hisz ezen a meccsen annyian voltak, mint a többi találkozón összesen a szurkolók. 

fradi-ute3-3-as döntetlent játszott a Ferencváros vendégeként az Újpest. A 10. percben Djuricin könnyűszerrel gyalogolt végig az Újpest védelmének bal szélén, és az elé fekvő Balajcza fölött beperdítette a labdát a kapuba. Sokkal jobban kezdett a hazai csapat, a lila-fehérek védői rengetegszer elcsúsztak, bakiztak.
A 20. percben aztán Souleymane Diarra döntött úgy, hogy befelé cselez, majd jobbal a bal alsó sarokba bombázott! Innentől az Újpest bátrabban játszott, a Fradit megzavarta a bekapott gól, s a 38. percben a vezetést is megszerezték a vendégek. Diarra okosan hagyta a labdát Mohl Dávidnak a bal szélen, ezzel becsapta Dilavert, Mohl középre ívelésére pedig berobbant Balogh Balázs és a kapuba fejelt.
Fordulás után Rju hozott össze egy tizenegyest, amit Balogh Balázs könyörtelenül a bal felsőbe vágott. Jót tett a hazaiaknak, hogy „égett a ház”, vad rohamokba kezdett a Ferencváros, de nem a tonnányi középre ívelés vezetett eredményre, hanem a 60. percben Leandro szabadrúgása, amely Balajcza kezéről a kapuba pattant.
Öt perccel később már döntetlenre álltak a felek, Djuricin a jobb oldalon iramodott meg, középre lőtte a labdát, amibe Pávkovics Bence nagyon szerencsétlenül ért bele, Balajcza pedig már nem tudta hárítani a váratlanul felé pattanó labdát.
A mérkőzés utolsó szakaszában viszont ismét az Újpest volt a kezdeményező fél, azonban további gólra már nem futotta a lila-fehérek erejéből, sőt, a 89. percben Djuricin talált Balajcza kapujába – csakhogy előtte két kézzel lökte el Kecskés Ákost, így Kassai szabadrúgást ítélt kifelé.
A vége így 3-3 maradt, amivel igazából senki sem járt jól – csak a nézők.

(Forrás: goal.hu)