hirdetés

Szinte koldus sorban élt a legendás Eboué. Volt klubja amikor megtudta, hogy nagy a baj, állást ajánlottak az elefántcsontparti játékosnak. Utánpótlás edző lehet a Galatasaraynál.

Emmanuel-EboueAz elefántcsontparti jobbhátvéd, Emmanuel Eboué a brit Mirror című lapnak adott interjúban beszélt arról, mindenét elveszítette, amikor a felesége elvált tőle, és az öngyilkosság gondolata is komolyan megfordult a fejében. Elmondása szerint a bíróság az összes vagyontárgyát az asszonynak és három gyermeküknek ítélte, pedig amikor – évekkel ezelőtt – nyolcmillió eurót keresett, abból hétmilliót hazaküldött.

A CNN török kiadásának beszámolója szerint amikor a Galatasaray labdarúgócsapatának vezetőedzője – Eboué korábbi edzője -, Fatih Terim olvasta a cikket, azonnal felajánlotta a 34 éves játékosnak, hogy legyen a Galatasaray U14-es csapatának másodedzője.

Az öltözőben hallottuk, hogy mi történt vele. Mindent megteszünk, hogy segítsünk a barátomnak – nyilatkozta a tapasztalt mester, aki éppen a múlt héten lett ismét az isztambuliak szakvezetője.

A felajánlásra reagálva Eboué elmondta, nagyon boldog lenne, ha visszatérhetne a Galatasarayhoz, és köszönetet mondott Fatih Terimnek, akit apjaként tisztel.

A török klubnál hagyomány, hogy segítenek korábbi játékosaiknak, így történt nemrégiben Hasan Sas és Necati Ates esetében is.

Eboué jelenleg a Türk Ocagi Limasszol igazolt futballistája, de rossz egészségi állapota miatt eltiltották az élsporttól. Korábban hét évet töltött az Arsenalban, amellyel 2006-ban Bajnokok Ligája-döntős volt.