hirdetés

Nem indult a vasárnapi Indonéz Nagydíjon Marc Márquez, a MotoGP hatszoros világbajnoka. A 29 éves spanyol versenyző a bemelegítés során brutálisan nagyot esett, beütötte a fejét is, és igen nehezen tápászkodott csak fel.

 

Hihetetlen szerencsés a hatszoros MotoGP győztes Marquez. A hatalmas bukását törések nélkül úszta meg és csak agyrázkódása van. A motoros hatalmasat repült a motorjáról. Marquezt mentőhelikopterrel kórházba szállították további vizsgálatokra.

A Honda csapatfőnöke, Alberto Puig azt mondta, Márquez a körülményekhez képest jól van, de butaság lenne mindezek után elindítani őt a futamon, ahonnan egyébként a 14. helyről rajtolt volna, az időmérőn is volt két bukása ugyanis szombaton. „A csapattal, az orvosokkal és a versenyzővel egyeztetve arra jutottunk, nem kellene indulnia” – mondta Puig.

Az Indonéz Nagydíj a szezon második versenye. Legutóbb 1997-ben látogatott ide a mezőny. A MotoGP-futam kezdését egyébként az időjárási körülmények miatt el kellett tolni 75 perccel a szakadó eső miatt, majd a rendkívüli hőség miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy az eredeti 27 kör helyett csal 20-at kell megtennie a mezőnynek.

Mindezek után a KTM portugál versenyzője, Miguel Oliveira nyert, aki 49. futamán a negyedik győzelmét ünnepelhette a királykategóriában. Mögötte a címvédő francia Fabio Quartararo lett a második, honfitársa, Johann Zarco pedig a harmadik.

(Predrag )