Lefújták az utolsó szakaszt a Tour de Hongrien
2023-05-14 20:12
Vasárnap 11 órakor rajtolt volna el a magyar kerékpáros körverseny utolsó szakasza a Komjádi uszoda előtt, de néhány perccel azelőtt azt jelentették be a szervezők, hogy a versenyezők kérésére nem tartják meg azt.
Az eredeti tervek szerint az idén 150 éves Budapest tiszteletére 150 kilométert tekertek volna a kerékpárosok a 16 körös versenyen.
A mezőnynek látványos kulisszákat biztosító körpályát jelöltek ki, a Komjádi uszoda a rajthelyszín, majd a Margit híd átvezeti a bringásokat a pesti oldalra, a Parlament érintése után pedig a Lánchídon vezet vissza az útvonal Budára, ahol a Vár megkerülése, az Alagút következik, majd a Fő utcán át a Komjádi uszodához visszatérve zárul a kör.
Szilasi László versenyigazgató azt mondta, a csapatok által kijelölt versenyző és csapatvezető kereste meg a szervezőket, hogy túl csúszósnak és veszélyesnek tartják a pályát, a balesetek elkerülése miatt pedig nem akarják így vállalni a versenyt. Mivel egységesnek érezték a kérést, a szervezők elfogadták ezt. Sok itt szereplő csapat a Tour de France-re készül, így érthető volt, hogy nem akarnak kockáztatni.
Először született egy olyan javaslat, hogy legyen rövidebb a versenytáv, de arra az volt a válasz, hogy mindegy, hány kilométerről, körről van szó, az éles verseny magas tempója jelenti a rizikót. Így végül abban egyeztek meg, hogy 8 kört, moderált, 35 kilométeres per órás tempóban együtt teker a mezőny, de nem hirdetnek eredményt, és az összetett állása sem változik.
A mezőny délben indult el, és nagyjából két órán át teker. Az útlezárások a korábbiaknak megfelelően érvényben maradnak.
Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a versenyeken is a kerékpárosok biztonsága, a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a Profi Kerékpárosok Szövetsége (CPA) többek között azért küzd, hogy ne jelöljenek ki olyan pályákat, amelyek veszélyeztethetik a bringásokat, és ne kényszerítsék őket durva időjárási körülmények között (hőség, erős hideg) versenyzése.