hirdetés

A Fradi operatív igazgatója és Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató és alelnök tanácsadója bekerült a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. Nyíri Zoltán szívéhez nagyon közel áll a sportág, szereti a vízilabdát, hisz maga is pólózott fiatalként, úgy tudjuk. A tisztújító közgyűlés ismét bizalmat szavazott dr. Kemény Dénes elnöknek.

orosz-nyiri-orbánA megválasztott új elnökség megtartotta első ülését, amelyen elfogadta az elnöki előterjesztést, amely szerint a szövetség új főtitkára Hesz Máté, ügyvezetője pedig Nemcsik Balázs. A férfi szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban úgy határozott, hogy következő, novemberi ülésén dönti el, milyen szisztéma szerint választja ki a válogatott szakvezetőjét.

Sokak nagy meglepetésére az elnökségbe bekerült a Fradi operatív igazgatója és egyben a Fidesz pártigazgatójának tanácsadója, Nyíri Zoltán is. A meglepetést talán az okozhatta, hogy a zöld-fehérek igazgatójának sportmúltjára nem sokan emlékeznek, pedig Nyíri is aktív sportoló volt, úgy tudjuk, vízilabdázott ő is, igaz, nem válogatott szinten.

Állítólag a színfalak mögött némi zúgolódás is volt emiatt. Az azonban egyértelmű, hogy az egyik legpatinásabb klubnak is kell képviselnie magát valamilyen szinten. Így Nyíri megválasztása szerintünk kézenfekvő volt.

A Sportok Házában megtartott tisztújító közgyűlésen mellesleg egyhangúlag választották meg a szövetség elnökének dr. Kemény Dénest. A szervezet társelnöke a továbbiakban is dr. Beck György lesz.
 
Alelnöknek dr. Molnár Tamást és Vári Attilát választották. Az MVLSZ elnökségének tagjai: Benedek Tibor, Biros Péter, dr. Boros Tamás, dr. Faragó Tamás, Gergely István, dr. Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, dr. Szívós István, Tóth Sándor.
  
A megválasztott új elnökség megtartotta első ülését, amelyen elfogadta az elnöki előterjesztést, amely szerint a szövetség új főtitkára Hesz Máté, ügyvezetője pedig Nemcsik Balázs. A férfi szövetségi kapitányi posztról is értekezett az elnökség, és azt a döntést hozta, hogy következő, várhatóan novemberi ülésén dönt arról, milyen szisztéma szerint választja majd ki a válogatott szakvezetőjét.