hirdetés

Szégyenszemre idén elmarad a nagysikerű Ironman 70.3 triatlonversenyt. A szakszövetség és a legendás magyar sportoló Kropkó közt ugyanis úgy tűnik nem teljesen felhőtlen a viszony. A sportolók maradtak hoppon így.

 

ironman-70-3-budapest-2016Óriási álmom vált valóra azáltal, hogy csapatommal háromszor is világszínvonalon rendezhettük meg az Ironman 70.3 Budapest versenyt. Több tízezer külföldi és hazai résztvevőt vonzottak versenyhétvégéink, azonban rendkívül elkeserítő az, hogy a jelenlegi magyar triatlon szakmai vezetése alkalmatlan egy ilyen világméretű rendezvény befogadására, és nem tud élni a páratlan lehetőséggel – nyilatkozta Kropkó Péter 51-szeres ironman, a szervező Kropkó Promotion ügyvezetője és egyben az Ironman 70.3 Budapest sportszakmai vezetője.

A szervezők közleménye szerint az elmúlt három évben mindig színvonalasra sikerült a budapesti verseny, amelynek helyszínét a nemzetközi szövetség vezetői is szerették és megkedvelték. A tavalyi, Lágymányosi-öbölben megrendezett versenyen a szervezők tájékoztatása szerint csaknem 1700-an álltak rajthoz.

A triatlon szövetség és Kropkó közti vitában nem tisztünk igazságot tenni. Azonban az tény, hogy a sportolók, a triatlonosok maradtak hoppon, a szakszövetség pedig egy elismert versenyt veszített el. S talán mindenkinek türelmesebbnek, megértőbbnek kellett volna lennie és a legendás sportoló elképzeléseit azaz Kropkót illett volna támogatni.

Természetesen mind a triatlon szakszövetség, mind Kropkó véleményére kíváncsaik lennénk, s így várjuk álláspontjukat.