hirdetés

Újabb magyar sportsiker. A 2012-es londoni olimpián aranyérmet szerző Berki Krisztiánról a Nemzetközi Torna Szövetség egy tornagyakorlati elemet nevezett el.
berki krisztián tornaA magyar olimpikon 2008-ban mutatta be először Londonban, a négy évvel ezelőtti ötkarikás játékokon pedig ezzel is kezdte a végül aranyérmet hozó gyakorlatát. A világon eddig ezt egyedül Berki volt képes hibátlanul kivitelezni.
A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornásznak a kvalifikációs sorozat bonyolultsága és sérülése miatt nem sikerült most kijutnia Rióba, mégis, ez az elismerés, amelyet pályafutása legnagyobb dicsőségének tart, valószínűleg azért valamennyire kárpótolja őt. A bajnok Berki a Facebookon osztotta meg örömét a világgal.
A Berki-orsó menete: A lólengés gyakorlata a leugrás mellett csak lendületi elemekből állhat (például páros körök és ollók). Egyike ezeknek az elemeknek a Berkiről elnevezett: ahhoz, hogy valaki véghezvigye, az 1,6 m hosszú és 1,1 magas lovon úgy kell orsóznia, hogy lábait szétterpeszti vagy közrefogja velük a lovat, amely fölött két kört kell megtenni.
– Sok mindent elérhet egy sportoló, de az, hogy elemet neveznek el róla, talán a legnagyobb dicsőség a pályafutásában. Kilenc éve csináltam meg először, és jövőre már Berki-elemként szerepel a kódban, E-értékű erősséget kapott. Kimondhatatlanul boldog vagyok – osztotta meg örömét a Facebookon a tornász, aki végérvényesen beírta magát a sportág történelemkönyvébe.
Korábban Magyar Zoltánról és Sivadó Jánosról is elneveztek egy-egy elemet lólengésben. Előbbi az 1972-es müncheni olimpián mutatta be először a Magyar-vándor névre keresztelt elemet, utóbbitól pedig az 1974-es várnai világbajnokságon láthatták első alkalommal a Sivadó-vándort.