hirdetés

Rossi fiai ismét kisebb csodát hajtottak végre a Nemzetek Ligájában. Nemcsak vezettünk a németek ellen de egy hajszál hiányzott csak a győzelemhez. A magyar válogatott így továbbra is a csoport előkelő második helyén áll. A Puskás stadionban közel 70 ezren izgultak és szurkoltak Szalaiéknak.

 

Nem is indulhatott volna jobban a találkozó, hisz a mérkőzés elején Nagy Zsolt tömte ki a németek kapuját egy bomba góllal. Aztán pár perc után Hofmann válaszolt egy kiugratás után. A gólokat követően mindkét oldalon megvoltak a helyzetek mind az első, mind a második félidőben, helyenként mindkét válogatott elég közel járt a gólhoz.

Ami tény az eredményen kívül: a magyar válogatott játszott, jól játszott, védekezésben és támadásban is bőven helytállt, és egyáltalán nem lehetett érezni, hogy hány Bundesliga-játékos van a pályán a mieinknél – a többiek is abszolút felnőttek a topligás szinthez.

A fantasztikus hangulat egyik legjobb pillanataként a 74. percben felcsendült a híres szlogen: „Az éjjel soha nem érhet véget…” – úgy tűnik, tényleg nem, mert a magyar válogatott kétségtelenül megérkezett a világelit közelébe.

A magyar válogatott kedden az angol válogatott vendégeként lép pályára, míg a németek Olaszországot fogadják.

 

(Cs.T.)