Alonso 21 éve a Forma-1-ben elrepült az idő
2022-06-08 22:40
Történelmet ír Alonso a Forma-1 ben. A világbajnok pilóta ugyanis minden idők leghosszabb Forma–1-es pályafutását tudhatja magáénak, 21 évet. Az Alpine versenyzője Bakuban a nagydíj után már bekerül a történelemkönyvekbe.
A Renault színeiben 2005-ben és 2006-ban csúcsra érő Alonso több mint 21 éve rója a köröket az F1-es versenypályákon, 2001. március 4-én, az Ausztrál GP-n debütált a száguldó cirkuszban a Minardi színeiben. Ha minden jól megy, és Bakuban is rajthoz áll a hét végén, az azt jelenti, első és eddigi utolsó versenye között 21 év, három hónap és nyolc nap telt el. Ezzel pedig a hétszeres vb-első Michael Schumacher rekordját adná át a múltnak: a német legenda első (1991, Belga Nagydíj) és utolsó futama (2012, Brazil Nagydíj) között pontosan 21 év és három hónap pergett le.
Az Alpine versenyzőjeként idén 10 pontot gyűjtő, s a tabella 13. helyén álló Alonso a szezon során ráadásul a legtöbb rajt rekordját is átveheti a tavalyi év végén visszavonult Kimi Räikkönentől. A világbajnok finn 349 futamon indult el karrierje során, míg a spanyolnak a bakui lesz a 341. viadala.
A három említett sztárban közös, hogy néhány évre mindannyian elhagyták az F1-et. Raikkönen 2010-ben és 2011-ben a rali-világbajnokságon (WRC) versenyzett, míg Schumacher 2006-os visszavonulását követően 2010-ben tért vissza a sorozatba. Alonso 2019-ben „szállt ki”, s többek közt kipróbálta magát az Indianapolis 500-on és a Dakar Ralin is, mielőtt tavaly az Alpine visszacsábította az F1-be. S úgy tűnik, egyhamar nem is szeretne távozni.
Jövőre vagy akár még a következő két évben is szívesen folytatnám a vezetést, mert jelenleg a legjobb formában érzem magam, nem tartanám jó döntésnek otthonról, a kanapéról nézni az F1-et, miközben még mindig 100 százalékon tudok teljesíteni – mondta nemrég a BBC Sportnak Alonso.
Amikor úgy érzem, hogy ez már nem igaz, én leszek az első, aki felemeli a kezét és megáll. Az F1 nagyon megerőltető, rengeteg áldozatot kell hozni a versenyzéshez. De most még megéri csinálni.-folytatta mondandóját a pilóta.
( Cs.T.)