hirdetés

A Videoton gólgazdag mérkőzésen, 4-3-ra győzött az Újpest vendégeként az Illovszky Stadionban a labdarúgó NB I kilencedik fordulójának szombati játéknapján. A Fradi is kitömte a debreceni vendégeit. Az Újpest pedig késve kezdte a hajrát, de legalább gólözön volt a meccsen. A listavezető Vasas pedig elbukott a szombathelyi fiúk lábában.
vasas nb1Kevés izgalmat hozott az Újpest FC–Vidi-mérkőzés első 25 perce, a csapatok nem jutottak el helyzetekig. Ezt követően azonban hirtelen megváltozott a meccs képe, a székesfehérváriak ugyanis gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, majd még a szünet előtt háromra növelték a különbséget.
A pihenő alatt az újpestiek rendezték soraikat, s óriási elánnal kezdték a második félidőt, amelynek elején több helyzetet is kidolgoztak, s ezekből kettőt értékesítettek is, így újra nyílttá tették a meccset. A Videoton – amelyben a szünetben állt be az augusztus végi átigazolása után most bemutatkozó Fiola Attila, a válogatott védője – ezt követően magára talált, Pátkai pedig még a hajrá előtt kétgólosra állította vissza a különbséget, s tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést.

A ráadásban Bardhi szabadrúgásból lőtt nagy gólt, de az egyenlítésre már nem volt esélye az újpesti csapatnak. 

A listavezető, az előző szezonban a bennmaradást az utolsó fordulóban éppen csak kiharcoló fővárosi csapat idegenben eddig veretlen volt a mostani idényben, így ez a sorozata most megszakadt. Nem úgy mint a Sopronban „albérletben” szereplő Haladásé, amely továbbra sem kapott ki pályaválasztóként. A mérkőzés előtt sok eső esett Sopronban, de a kezdésre elállt. A találkozó első perceiben a Vasas volt aktívabb, utána pedig a Haladás, majd kiegyenlített, de sok szabálytalansággal megszakított játék zajlott a pályán az első 45 percben. Élénken kezdte a második félidőt a Haladás, ennek eredményeként előbb lesgólig jutott, majd szabályos találatot is szerzett. A folytatásban mindkét oldalon akadt még helyzet, de gól már nem született, így értékes három pontot gyűjtött be a Haladás.

A kispestiek kezdték aktívabban a találkozót, több helyzetet is kidolgoztak, ezek közül hármat értékesítettek a szünet előtt. Az MTK próbálkozott, de hiába. A folytatásban a szakadó esőben sem változott a játék képe, a Honvéd fölényben játszott, és további gólokkal növelte a különbséget.
Pintér Attila sem kell, hogy keseregjen, mert a Diósgyőr nem bírt velük. A vendégek egy szöglet után a korábbi diósgyőri futballista, Egerszegi Tamás góljával a félidő derekán vezetést szereztek, azonban Sós Bence buta kiállítása miatt  előbb labdaelrúgásért, majd műesésért kapott sárga lapot – már az első félidő végén emberhátrányba kerültek. A fordulást követően az emberelőnyben futballozó hazaiak akarata érvényesült, nagy nyomás alatt tartották a mezőkövesdiek kapuját, de erejükből csak az egyenlítésre, így az egy pontra futotta. A Diósgyőr már hét mérkőzés óta nyeretlen.

Paks–Gyirmót. Hát küzdelmes, de sportszerű játékkal telt az első félidő, amelyben a sereghajtó, újonc Gyirmót futballozott valamivel veszélyesebben. A vendégek a játékrész elején egyszer a kapufát is eltalálták, gólt azonban sem nekik, sem pedig a pontatlanul játszó hazaiaknak nem sikerült szerezniük. A második félidőben sem változott lényegesen a játék képe, s bár a Gyirmótnak ebben a játékrészben is sikerült eltalálnia a kapufát, a gól végül egyik csapatnak sem jött össze. A kiemelkedően sportszerű, összességében igazságos döntetlennel zárult mérkőzésen egyetlen sárga lapot sem kellett adnia a játékvezetőnek.
A Fradi pedig hozta kötelezőt, hisz egy vereség nagyon nem tett volna jót a zöld-fehéreknek. A Debrecen ugyan száguldott és remekelt az utóbbi fordulóban a meccset álmosan kezdték, ijedten, rémülten. Így a Fradi 15 percben jelezte egy Böde-góllal, hogy ma sikerre hajtanak.