hirdetés

Nem csitul a botrány a Magyar Tenisz Szövetségnél. A két magyar világklasszis Babos és Fucsovics nem kér a szövetség jelenlegi vezetéséből és a pénzük sem kell. Mint ismeretes a szövetség súlyos milliárdokat utalt fura módon kétes cégeknek. Olyanoknak, akik korábban az MSZP alelnökkel is bizniszeltek vagy épp érintettek voltak a Hagyó-botrányban, és jó barátai üzlettársai voltak a rendőrautóban öngyilkosságot elkövető hírhedt Welsz Tamásnak.  

 

babosfucsoMOL_960pxTekintettel arra, hogy a szeptemberi közleményünk kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontunk továbbra is érvényben van.

Tény, hogy az elmúlt hetekben Juhász Gábor sportigazgató úr mindkettőnknek jelentős összegű ajánlatot tett a Magyar Tenisz Szövetség nevében a februári Fed-kupa, illetve Davis-kupa találkozókon való szereplésért. Az ajánlatot tisztelettel fogadtuk, de attól tartunk, a Magyar Tenisz Szövetség vezetése nem akarja megérteni, hogy nem a pénz miatt fordítottunk hátat ennek a szövetségnek. Ez nem pénzkérdés, ahogyan sohasem volt az. Februárban tehát nem játszunk a Fed-kupában, illetve a Davis-kupában.

A címeres meznek, a válogatottnak mindig prioritása volt a pályafutásunkban. Továbbra is büszkén képviseljük Magyarországot minden héten a sportvilág legnagyobb színpadain. Az olimpiára is gondolva indulunk együtt vegyes párosban az Australian Openen és reméljük, rengeteg szurkolónak sikerül örömet és büszkeséget szereznünk az eredményeinkkel.-írta  Babos Timi & Fucsovics Marci a közösségi oldalon.

 

Az Év végán vicces és szánalmas alákérdezős interjút adott a Teniszezők és a Horgászok gyanús pénzügyekbe kevert elnöke. Tévés szemmel csak anniyt jobb és elegánsabb hátteret is találhattak volan az elnöknek, akinek kínos kérdéseket nem tettek fel. Azaz nem kérdezték meg, hogy miképp áll a NAV nyomozás? Miért olyan emberekkel üzletelt, akik enyhén szólva is kéteshírűek? A Hagyó-botrány, a Welss-ügy és az MSZP alelnökének bűntető ügye miatt is. Miért utaltak offshore cégnek TAO pénzt, hisz ez törvénytelen ?

Így Szűcs elnök úr örömmel beszélt a fejlődő utánpótlásról. A legtöbbet mondó mondandója a teniszező horgász elnöknek ez volt.

Talán azt kívánom nyugalmasabb év legyen. Bár ebben azért lesznek olyan történések, amelyek nem biztos, hogy a nyugalom felé indulnak, mutatnak. A cél továbbra is az, hogy a szövetség biztos alapokon működjön és sikeres legyen. – mondta Szűcs elnök.

Szűcs ekkor még lebegtette, s úgy vélte, hogy közel a megegyezés Fucsovicsékkal.

Vannak válaszaink, vannak megoldási javaslataink – mondta az elnök, aki fideszes parlamenti képviselő is egyben.

Nos úgy tűnik amíg a teniszezők elnöke Szűcs Lajos, addig Fucsovics és Babos nem húzza fel a válogatott mezt. Nem kívánnak kétes ügyletek közelében lenni, ami érthető.