hirdetés

Fáradt volt orvoshoz ment kiderült leukémiás Greg LeMond. A háromszoros Tour de France győztes nem aggódik. Az amerikai kerékpáros ez is nyerhető és szerinte aggodalomra nincs ok. Igaz a betegsége és a kezelések miatt idén nem a helyszínen nézi meg a Tourt.

 

Leukémiát állapítottak meg a 60 éves Greg LeMond háromszoros Tour de France-győztes kerékpárosnál.

“Szerencsére ez egy gyógyítható ráktípus, egyben a leukémia olyan fajtája, amely nem életveszélyes vagy legyengítő” – jelentette be hétfőn a kétszeres világbajnok.

LeMond elárulta, az elmúlt időszakban fáradékonyságot tapasztalt, ez vezette arra, hogy kivizsgáltassa magát.

“Soha senki nem akarja hallani a rák szót, nekem azonban nagy megkönnyebbülés, hogy végre tudom, miért vagyok rosszul” – fogalmazott.

Kiemelte, a héten megkezdik az orvosok által kijelölt kezeléseket. Hozzáfűzte, reménykedett benne, hogy a júliusi francia körversenyt személyesen tekintheti meg, ám végül barátai körében fogja követni a viadalt, amelyet 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyert meg. Ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy jövőre elutazhat a Tourra, mivel elmondása szerint a “hosszú távú prognózis kedvező”.

LeMond hivatalosan az egyetlen amerikai kerékpáros, aki Tour-győztesnek mondhatja magát, mivel a francia körversenyt megnyerő mindkét honfitársát, Lance Armstrongot és Floyd Landist megfosztották címétől doppingesetei miatt.

 

( Cs.T.)