hirdetés

Szexvideóval zsarolták a német Borussia Mönchengladbach válogatott játékosát, Cristoph Kramert. A zsarolók lebuktak.
kramerHamarosan bíróság elé áll az a férfi és nő, aki titokban megpróbálta zsarolni Kramert egy szexvideóval.
A Bild úgy tudja, hogy a felvételen a 25 éves középpályás és két nő látható, amelyen hármasban szeretkeztek. A szóban forgó videofelvétel még 2015 decemberében készülhetett.

További részleteket egyelőre a leverkuseni bíróság nem adott ki, sőt még a tárgyalás sem időpontját árulták el. Az eset után a minap maga a játékos a közösségi oldalán is kommentálta a történteket.

– Több, mint egy évvel ezelőtt zsarolás áldozatává váltam. Természetesen a fenyegetéssel nem foglalkozom, azonban a rendőrségnek hamar sikerült közbelépnie az esettel kapcsolatban – írta a focista az Instagramon.