hirdetés

A magyar férfi vízilabda-válogatott vereséget szenvedett a budapesti vizes világbajnokság negyeddöntőjében. Sajnos tény de az első negyedet leszámítva jobban játszó Olaszország 11-10-re nyert. A legjobb esetben az ötödik helyen zárhatja a tornát Märcz Tamás csapata.

 

A magyar válogatott csoportgyőztesként egyből a nyolc közé jutott, miközben az olaszoknak játszaniuk kellett egyet Ausztrália ellen – igaz, azt a meccset elég simán nyerték.

A vb-k történetének két legeredményesebb csapata találkozott egymással a Duna arénában ez is tény.

Bár jól kezdett a magyar válogatott, háromszor is vezetést szerzett az első negyedben, majd védekezésben hosszú percekre sikerült gólképtelenné tenni Olaszországot. A második negyedben aztán kicsit leblokkolt a hazai csapat, és nem tudott élni az olaszok hibáival sem, így a rivális fordított, sőt Di Somma centerből szerzett találata után már 5-3 volt oda. Ekkor jött egy magyar fellángolás elsősorban Manhercznek köszönhetően. A szünet előtt azonban egy parádés ejtéssel visszavette a vezetést Di Fulvio, aki a meccs legjobbja volt.

Innentől kezdve az olaszok irányítottak, végig két-háromgólos távolságban tudták tartani a magyar válogatottat, mely fórok sokaságát hagyta ki. Bő két perc volt hátra, amikor már látszott, elmegy a továbbjutási esély, 7-11 volt ekkor az állás.

Bár három magyar bombagóllal ért véget a meccs, ezek már későn érkeztek, akkor dőlt el végleg, amikor Manhercz 27 másodperccel a vége előtt ziccert rontott.

Természetesen mindenki, így én is csalódott vagyok. Ugyan tudtam, hogy nagyon nehéz meccs lesz, de bíztam abban, hogy a játékosok rutinja, minősége meghozhatja a kívánt eredményt – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány.

 

( Nagy A.)