hirdetés

Ennyi volt  nem fizet tovább az állam a rossz, zsúfolt körülmények közt raboskodó elítélteknek. A Parlament megszavazta az új törvényt így június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás – döntött kedden az Országgyűlés. Az ügy azért is érdekes, mert ezzel ismét az EU -ban vállaltakra mondunk nemet, hisz a túlzsúfoltság megszüntetését a kormány vállalta és kapott pénzt börtönépítésekre az EU-tól.

A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.

A jogszabály rögzíti azt is, hogy a kormánynak – a hamarosan induló nemzeti konzultáció eredménye alapján – a bűncselekményekből származó károk enyhítéséről szóló és a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozást kell kidolgoznia május 15-éig.

Egy harmadik határidő a törvényben szeptember 30.: eddig kell a kormánynak biztosítania, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot.

A szabályt a visszaélések megakadályozásával magyarázzák. A kártalanításként járó összeg ténylegesen is közvetlenül az elítélthez kerül. Ennek értelmében ezután a kártalanításként megállapított összeg folyósítása kizárólag olyan fizetési számlára történhet, amelynek a tulajdonosa és egyben a számla kizárólagos rendelkezési jogosultja az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott. Büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott esetén a folyósítás a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára történik.

Szerepel a jogszabályban az is, hogy a meghozatalakor hatályos szabályok szerint teljesítendő az a határozat, amelyet a törvény hatályba lépése előtt az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítási ügyben hoztak.

A büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének 60 napos határidejébe nem számít bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Ügyvédi Kamara szerint a parlament maximum egy valamit tehetett volna, a kártalanítások összegét csökkentheti.