hirdetés

A gyermekek szemléletformálása mellett az oktatók folyamatos tájékoztatását is kiemelt feladatnak tartja a vadaspark.

budakeszi vadasparkA tájékoztatás szerint a Budakeszi Vadaspark várja az érdeklődő pedagógusokat április 8-án (szombaton) egy tematikus bemutatkozó napra, hogy minden, az oktatásban résztvevő szakember első kézből győződhessen meg a vadaspark által nyújtott környezetpedagógiai szolgáltatásokról.

A programok 10 órakor kezdődnek, mosómedve látványetetéssel, aztán szakvezetés keretében megismerkednek az erdei iskolai programmal, valamint az óvodai bemutatkozó programmal. A nap folyamán lesz sakál látványetetés, “állatijó” bemutató, kisragadozók etetése. Az ingyenes programok 18 órakor érnek véget.

Az április 8-i nyílt napon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni április 7-ig lehet. A Budakeszi Vadaspark felhívja a figyelmet, hogy a programok csak a pedagógus igazolvánnyal rendelkező kollégáknak szól.