hirdetés

Nem engedi az ügyészség Hosszú Katinkáék cégét. A vádhatóság hatályon kívül helyezte a rendőrség eljárást megszüntetéséről szóló határozatát. Azaz továbbra sem tudni, hogy most történt-e törvénysértés vagy sem akkor, amikor szerződés nélkül adták használatba a Duna Arénát Hosszú Katinkáék cégének.

Az iratok felülvizsgálata során megállapítottam, hogy a nyomozó hatóság a tényállást nem tisztázta teljes körűen, így e vonatkozásban az eljárás megszüntetése törvénysértő volt, ezért a megszüntető határozat hatályon kívül helyezéséről döntöttem –írta a IX. kerületi ügyészség.

A vádhatóság egyúttal elrendeli a megszüntetett eljárás folytatását, azaz az BRFK-nak tovább kell nyomoznia a Hosszú Katinka-cég Duna Aréna-használatának ügyében. Persze ennek lehet oka az is, hogy a jelenleg más bűnügyek miatt szökésben lévő vállalkozó Balogh Sándor is érintet lehet az ügyben, akinek az ex neje nem más mint Bártfai Máger Andrea miniszter asszony.

Augusztus elején számoltunk be arról, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást abban a fura bérleti ügyben, amelyben az Iron Corporation szerződés nélkül használta a Duna Arénát. Annak ellenére vetettek volna véget az eljárásnak, hogy a 2017-es időszakra – az állami cég állítása szerint – nincs szerződés a Bp2017 Kft. nevű állami cég és Hosszú Katinkáék vállalkozása között az uszoda használatára. A hatóság akkor azt rögzítette: sem a hűtlen kezelés, sem a közérdekű adattal való visszaélés bűnténye nem valósult meg.

A rendőrség a hűtlen kezeléssel kapcsolatos feljelentés ügyében azt írta: a bűncselekmény csak szándékosan valósítható meg, az követheti el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és „ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz”. A hatósági adatgyűjtéskor előkerült a létesítmény vagyonkezelői jogait gyakorló, azaz az uszodát hasznosító Nemzeti Sportközpontok és az azt üzemeltető Bp2017 Kft. közötti megállapodás, amelynek kulcsmondata szerint: Az arra alkalmas területeket, medencéket a használó köteles kizárólag sport célra harmadik személyek részére, így különösen a FINA világbajnokságon induló válogatott magyar sportolók felkészülésének biztosítása vagy utánpótlás-nevelés érdekében ingyenesen biztosítani.

Ez azt jelenti, hogy a Bp2017 Kft. használatba adhatta úgy az általa működtetett Duna Arénát, hogy ne kérjen pénzt érte.

Ez a mondat ugyanakkor azért fontos a hűtlen kezelés szempontjából, mert ez alapján elképzelhető, hogy a Bp2017 Kft. nem okozott vagyoni hátrányt. Ettől függetlenül az állami vagyon használatának szerződés nélküli átadása legalábbis szokatlan megoldás. Olyannyira, hogy maga a Bp2017 Kft. sem tartotta fent ezt a modellt, mert – a rendőrségi dokumentáció szerint – a folyamat közben szerződést kötött a Hosszú Katinka tulajdonában álló Iron Swim Kft.-vel. A rendőrségi anyag szerint 2018. augusztus elsején írták alá a megállapodást, amely alapján a vállalkozás már biztosan fizetett szolgáltatási díjat.

Akkor úgy tűnt, ezzel a rendőrségi lezárással véget ér az eljárás, mert a hatóság szerint a hűtlen azért nem valósult meg, mert ingyen is átadhatták az uszodát a cégnek, a közérdekű adattal való visszaélés pedig azért nem, mert a végrehajtási eljárásban átadták a szerződések listáját.

Csakhogy azon nem szerepelt olyan szerződés, amely igazolná, hogy ingyen kapta az uszodát az Iron Corporation, azaz a közérdekű adatot vagy visszatartották, vagy nem volt ilyen megállapodás.

Annak köszönhetően, hogy most az ügyészség előírta a nyomozás folytatását, még akár az igazság is kiderülhet.

( TE)