Szemlét tartott Orbán a Puskásban
2018-06-22 00:55
Megtekintette az épülő Puskás Ferenc Stadiont Orbán Viktor. A kormányfő Csányi Sándor MLSZ-elnök és Fürjes Balázs projektfelelős társaságában nézte meg, hogy áll az új aréna kivitelezése.
Orbán Viktor a Puskás Stadion építkezésén dolgozókkal is találkozott, és még közös szelfi is készült velük.
A stadionnál mindent rendben talált a miniszterelnök úgy tudjuk, igaz napokkal az érkezése elött tüsténkedett is mindenki azon, hogy rend is legyen. A stadion építése nem megy zökkenőmentesen. Volt rá példa, hogy a tetőrésze és a fődém között tízcentis eltolódás volt, amit vissza kellett bontani. De arra is volt példa, hogy a fémszerkezetet a stadion tetején előbb tették fel, mint az alatta lévő bokszokat helyezték volna be, ez is okozott némi malőrt. Azonban a szakemberek mindent pár nap csúszással és kőkemény munkával helyére tettek profi módon.
Az Új Puskás Ferenc Stadiont a tervek szerint jövő év végén adják át, 68 ezer néző befogadására lesz alkalmas és az egyik helyszíne lesz a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságnak. A stadion 142 milliárd forintba fog kerülni.