hirdetés

Siófok meglépte a luxusadót. Így több építményadót kell majd fizetni a vízparti panorámás ingatlanok után. Sőt a reklámok után is fizetni kell.

Magasabb építményadót kell fizetnie januártól Siófokon a közvetlen vízparti sávban található ingatlanok tulajdonosainak – írja a Hírbalaton.hu a város képviselő-testületének legutóbbi döntése alapján.

A döntés értelmében januártól az eddigi 2 adósáv helyett három lesz Siófokon, a harmadik, közvetlen vízparti sávban pedig az eddiginél több építményadót kell majd fizetni néygzetméterenként a lakás céljára szolgáló ingatlanok, az üdülők, a szállásépületek és a kereskedelmi egységek után is.

Lengyel Róbert polgármester azzal indokolta a Facebook-oldalán a döntést, hogy “akiknek a balatoni látkép jut, nem pedig a szomszéd fala, vagy épp a vasút látványa és zaja, tehát akiknek az ingatlanjai a part jelentős részét elfoglalják (beleértve ebbe azokat is, akik a százmilliós apartman házaikban egész nyáron nyaraltatnak, mégpedig a jogszabályi hézagokat kijátszva anélkül, hogy egy fillér idegenforgalmi adót is befizetnének), járuljanak többel a városi költségvetéshez. Az új sávban érintett siófoki állandó lakosok viszont jelentős adókedvezményt kapnak” – írta, és azt is ígérte, hogy az onnan befolyó összeget kizárólag a parti területek, célzottan pedig a szabadstrandok fenntartására és fejlesztésére fogják fordítani.

A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy jövőre megadóztatja a város óriásplakátjait is. Az új siófoki rendelet szerint januártól a másfél négyzetméternél nagyobb felületű reklámokért évi 12 ezer forintot kell fizetni négyzetméterenként.