hirdetés

Megint rengeteg beteget találtak 2291 főt. Sajnos sok 43 beteg meghalt alig egy nap alatt. A járvány nem csitul de szerencsére a kórházak nincsenek túlterhelve Müller Cecília tisztifőrvos szerint. Rossz hír, hogy egy veszprémi szociális intézményben több mint 200 beteget találtak.

 

A második vonalbeli intézmények – vagyis az egyetemi klinikák – közül is egyes intézmények már beléptek a védekezési rendszerbe, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Müller szerint miközben a nyugat-európai országok egészségügyi intézményeit az összeomlás fenyegeti,

Magyarországon nem következik és nem is következett be az egészségügyi rendszerek túlterheltsége, mert előre megszervezték a betegek ellátását. -mondta a tisztifőrvos.

Hozzátette: „A védekezés tervszerűen zajlik, az egészségügy több lépcsőben áll rendelkezésre a betegek számára. A lényeg, hogy megkapják a legmagasabb szintű kórházi ellátást, amire szükségük van.”

Mindeközben szerdára 2291 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 65 933 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 43 többségében idős, krónikus beteg.

Müller sajnálja, hogy a minap több hírportál is úgy vett át egy hírt, és keltett felesleges feszültséget az emberekben, hogy annak valóságtartalmát nem ellenőrizte. „A hírek között lehetett olvasni az elmúlt napon, hogy egy áprilisban elhunyt 68 éves férfit nem találnak a nyilvántartásunkban. Benne van a nyilvántartásba, valószínűleg nem találták meg” – érvelt az országos tisztifőorvos.
Beszélt arról is, hogy az iskolai szünet tart, az intézményekben pedig továbbra is folyik a fertőtlenítés. A tesztelési kapacitás nőtt, ami annak is köszönhető, hogy már az Országos Vérellátó Szolgálat is végez laboratóriumi vizsgálatokat.

Jelenleg 73 óvodában van rendkívüli szünet azért, hogy az óvodások között se terjedhessen a vírus. A szociális intézményeket is folyamatosan vizsgálják, hogy ezekbe az otthonokba ne jusson be a fertőzés. Jelenleg az 1600 szociális intézményből 96 intézmény érintett koronavírus tekintetében, köztük 6 intézmény az első hullámban is érintett volt. Kilenc intézményben mindössze egy fertőzött lakóról tudnak, két intézményben viszont „jelentős számú fertőzöttről tudnak.”

Az influenzaoltásokkal kapcsolatban Müller azt mondta, hogy aggodalomra nincs ok, „aki oltakozni szeretne, fog tudni oltakozni”. Jelenleg naponta 10-15 személy beoltására vállalkoznak a háziorvosok, a viszonylag alacsony szám annak is köszönhető, hogy a járványhelyzet miatt gondosabban kell megszervezni az oltást.

Müller hozzátette, hogy kétféle vakcinát használnak: a felnőttnek adható szérumot Magyarországon gyártják. A 3 éves kor alatti gyermekek számára vakcinát pedig csütörtöktől szállítják ki a rendelőkbe. „A 4000-rel szemben jelenleg 100 ezer vakcina áll rendelkezésre. A vakcina ott lesz a praxisokban, a gyerekorvosok jövő héttől megkezdhetik az oltást, mondta Müller Cecília, aki szerint egyébként „senki nincs lekésve semmiről, hiszen az influenzaszezon kibontakozása január végére tehető, így bőven van idő a beoltásra”.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta, hogy az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét. Határátlépés után a Magyarországra belépő személyek pedig tíz napig hatósági házi karanténba kerülnek. Nekik „nyilatkozniuk kell a lakcímükről, a címre érkezve pedig a bejárati ajtóra ki kell tenniük a piros színű cédulát, és a karantén szoftvert köteles alkalmazni”. Jelentősen szigorodtak a kiszabható bírságok.

Az elmúlt 24 órában 68 rendőri intézkedés történt: összesen 680 személlyel szemben intézkedtek, mert a tömegközlekedési eszközökön nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot. Kereskedelmi üzletekben 56 személlyel szemben intézkedtek, 44 személyt figyelmeztettek, 7 személlyel szemben szabálysértési bírságot szabtak ki, 4 személyt pedig feljelentettek.
259 fertőzöttet találtak egy veszprémi szociális intézményben

Szerdán mindössze két újságírói kérdést olvastak fel az országos tisztifőorvosnak, amelyekre Müller Cecília az alábbi válaszokat adta:

Az operatív törzs megvizsgálja a Magyar Orvosi Kamara védekezésre vonatkozó javaslatait. A meglévő szabályokat milyen módon lehet még inkább érvényre juttatni. Müller köszöni az együttműködést.

Az egyik veszprémi szociális intézményben nagy számban igazoltak pozitív személyeket, erősítette meg a hírt az országos tisztifőorvos. A 135 ápoló közül 55-en, a gondozottak közül pedig 204-en lettek pozitívak, 11-en mutattak tüneteteket, őket már kórházban ápolják. A felderítést követően kiderült, hogy elegendő védőeszköz áll rendelkezésre az intézményben.

(cst)