hirdetés

A Fidesz úgy tűnik már most elengedte a Budakeszi-Budaőrs választási körzetet, ha tényleg a külügyi államtitkárt indítják majd az összellenzéki jelölttel szemben, aki a várakozások szerint Szél Bernadett lehet. Menczer Tamás a közmédiánál kezdte karrierjét de sok maradandót nem alkotott s nem volt egy tehetséges tévés. A külügynél pedig az igen kemény, harcias, lekezelő, már-már sértő retorikai elemeket használó stílusa, nem igazán jó és nem is teszi őt hitelessé. Ráadásul a lekezelő politikai stílus nem a győztesek ismérve. Sőt Menczer talán fel sem fogja, hogy épp politikai pályafutását teheti tönkre, ha veszít majd.

 

Budakeszi-Budaörs egyéni országgyűlési képviselői körzetében alakulhat az egyik, a 2022-es választás állítólag sok izgalmakat magában rejtő csataterének, a többség szerint azonban a Fidesz már most elengedte a körzet megnyerésének az esélyét azzal, hogy a várható közös ellenzéki jelölt, a jelenleg független parlamenti képviselő Szél Bernadettel szemben Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára száll ringbe.

„Jelenleg a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozom, konkrétan a vakcinabeszerzéssel, a célunk, hogy hatásos és biztonságos vakcinákkal a lehető legtöbb életet és munkahelyet megmentsük. Az Ön által felvetett kérdésben semmilyen döntés nem született, a Fideszben van egy döntéshozatali rend, ez a folyamat az év vége felé zárulhat le. Természetesen, ha valahol szükség van rám, a feladat elől nem szoktam elugrani, de ilyen fontos kérdéssel kapcsolatban a megfelelő időben kell, megfontolt döntést hozni” – ezzel zárta rövidre a Telex érdeklődését Menczer Tamás.

A Fidesz 2018-ban ugyanis kiélezett csatában maradt alul , Szél Bernadett aki akkor még LMP-s színekben mindössze 296 szavazattal maradt le a Fidesz–KDNP jelöltjétől, Csenger-Zalán Zsolttól, miközben a Jobbik is saját jelöltet indított. Teljes összefogással már akkor is nyerhetett volna itt az ellenzék, hiszen a jobbikos jelölt, Császárné Kollár Tímea Annamária akkor csaknem 6 ezer szavazatot kapott, azaz több mint 8 százalékot vitt el, míg Szél 43,7, a fideszes jelölt pedig 44,14 százalékos eredménnyel végzett.

A választókerületben nem bővelkedik az erős emberekben a Fidesz, a választókörzeti elnök például az a Czuczor Gergely, aki Budaörsön 2019-ben alaposan kikapott az önkormányzati választáson Witthinghof Tamás újrázó polgármestertől 72-28 százalékos eredménnyel, sőt, még az önkormányzati egyéni választókerületben is legyőzte egy civil budaörsi jelölt, ott 20 százalékot vertek rá. Mindezek alapján gyakorlatilag kizárt, hogy a Fidesz Czuczort indítaná, ha meg akarja tartani az egyéni választókerületet. Miután pedig Menczer nemcsak Budakeszin él, de a hivatalos Facebook-oldala alapján igen aktív mostanában a helyi közéletben, nem tűnik a valóságtól elrugaszkodott elképzelésnek az indulása.

Menczer helyzetét nehezíti már most, hogy régóta átvette azt a fura politikairetorikai eszközt, amellyel kioktatja sajnos az őt kérdezőket, főleg, ha az újságíró, vagy épp más politikai színeket képviselő személy. Ez pedig nem a hosszú élet titka és nem a jó politikus ismérve. Persze Menczer és a jó kommunikáció is messze van egymástól, hisz ehhez érzék kell, tehetség és ő bizony a közmédia egyik sokadrangú sportriportere volt nem tudott kiemelkedni pedig ott ehhez nem kellett volna sok. egyik riportja sem kapott hírverést, nem vették át más orgánumok sem. Ráadásul az életkora sem teszi hitelessé Menczert, hogy az emberek elfogadják. Ráadásul Menczerhez nem is illik ez a magas lóról való kioktatós stílus s így nehéz lesz nyernie és bizony a politikai karrierjét kockáztatja Menczer, ha valóban elindul a megmérettetésen. Kérdés, hogy ő ezt tudja-e ? Vagy tényleg annyira nagy embernek hiszi magát, hogy ez a kérdés, kétkedés önmagával szemben fel sem merül benne ? Persze szokták mondani magas lóról lehet nagyot esni.

Mi bízunk benne Menczer majd magához jobban illő retorikai stílust választ majd a jelenleginél és tud majd szerény lenni, hisz volt ő ilyen.  Bízunk abban is, hogy jó pár év plusz élettapasztalattal sok-sok év tanulással, majd jó politikus lesz, akár polgármester vagy épp képviselő. De ehhez türelem kell és hiteles múlt, a sok szereplés a nem nézett közmédiában kevés .

(csákány)