Pár napra megtisztult a Hős utcai gettó
2018-10-19 22:31
A bíróság egy tucatnyi Hős utcai drogkereskedőt küldött dutyiba. Itt is az eredménye a pár nappal ezelőtti budapesti, összehangolt rendőri akciónak. Csak miért nem kezdték ezt korábban.
A rendőrség pár napja razziázott a Hős utcai gettóban. A 29 előállított személyből most 12 embert helyeztek előzetes letartóztatásba.
A rendőrségi akció célja a kábítószerrel, illetve az új pszichoaktív anyaggal kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt. Az akció eredményeként akkor összesen 29 személyt állítottak elő kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt, akik között két, körözött személy is volt.
Mint ahogyan többször is írtunk róla, Kőbánya egy része, különösképpen a Hős utca, de az 1-es villamos vonalának bizonyos megállói olyan mértékben fertőződtek a drogok és a hozzá kapcsolódó, ijesztő jelenségek miatt, hogy ellehetetlenítik a terület normális, hétköznapi használatát. Ennek egyik félelmetes momentuma volt az a felháborító ügy, amikor tűvel szúrtak meg egy nőt a villamoson.