hirdetés

150 mélyszegénységben élő családon segítettek az önkéntes szcientológus lelkészek Lajosmizsén. Az egyház tagjai így 340 gyermeknek is örömet okoztak és reményt mutattak a nehéz hétköznapokban is.

 

szcientológia lajosmizseAhogyan az előző években, úgy ebben az évben is a szeretet ünnepe elött akcióba léptek az önkéntes lelkkészei a Magyarországi Szcientológiai Egyháznak.  A gyűjtésnél legfőképp az alapvető élelmiszerek, a játékok és ruhák beszerzésére koncentráltak, hogy eljuttassák Lajosmizsére.

Így sikerült 150 mélyszegénységben élő családon és 340 gyermek számára örömet okozni.

Egy 2017-es felmérés szerint Magyarország lakosságának 16,2 %-a nélkülözésben él, míg a tehetősebb családok az ünnepi időszak alatt csupán játékokra 25 milliárd forintot fordítanak.

Az önkéntes lelkészek fontosnak tartják, hogy a mélyszegénység társadalmi problémájával foglalkozzanak, és segítsék, enyhítsék a helyzetüket.

A kisteherautónyi adományt a lajosmizsei szervezők profi módon osztották szét, mivel személyre szóló, családi ajándékcsomagokat készítettek, így biztosítva, hogy ennek a felettébb kiszolgáltatott társadalmi rétegnek minden tagja azt az adományt kaphassa meg, amire ténylegesen szüksége van. A családok nagyon várták, és örültek az önkéntes lelkészek segítségének.

Mindig társadalmi vitatéma, hogy milyen mértékben, illetve milyen eszközökkel kell a mélyszegénységben élőket segíteni. Egyes vélemények szerint ez kidobott pénz! A Szcientológia önkéntes lelkészei azonban önzetlenül segítenek ott, ahol kell. Évente több tízezer órányi munkát végeznek a közösség javára, azonban azt látják, tapasztalják, hogy az embereknek nincsenek működő módszereik a helyzetük kezelésére.