Mégsem Storck lett a Felcsút mestere
2018-06-07 22:16
Régi új edző Felcsúton. Benczés Miklóst nevezték ki a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
A felcsúti klub csütörtökön a honlapján jelentette be, hogy a szakember kettő plusz egy évre szóló szerződést írt alá.
A Puskás Akadémia – amely a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt – hétfőn vált meg közös megegyezéssel a csapatot eddig irányító Pintér Attilától.
A 48 éves Benczés edzői karrierjét a Diósgyőri VTK-nál kezdte, 2012 és 2015 között pedig már dolgozott Felcsúton: az együttes az ő irányításával jutott fel az élvonalba 2013-ban. A tréner a Mezőkövesd vezetőedzője volt azután, hogy a Puskás Akadémiától távozott, 2016-tól pedig a DVTK regionális utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett.