Marad a hideg és a hó délen máshol sütni fog a Nap
2023-02-28 21:15
Hétvégén az ország nagy részén enyhe időjárást tapasztalhattunk, amit hétfőn lehűlés követett. Az ország különböző pontjain ugyanakkor nem egyforma mértékben volt jellemző a hideg – írta a Köpönyeg.hu. Volt ahol verőfényes napsütés volt, máshol esett a hó.
Míg az északabbra eső területeken minimális volt a lehűlés, kevés csapadékkal, addig délebbre jóval alacsonyabb hőmérsékletet mérhettünk. Az aznap megjelenő csapadék halmazállapota is eltérő volt.
Baja térségében például esett a hó, míg a főváros magasságában ilyesmi nem volt tapasztalható. Ez hétfőn és kedden hajnalban is elmondható volt Baja, Bácsalmás, Tataháza és Mélykút környékéről.
A következő napok előrejelzése szerint míg kedden felhős időre számíthatunk, északnyugaton akár hosszabb napos időszakok is lehetnek. Az ország délkeleti felén ezzel szemben esőre is számíthatunk majd.
Szerdán észak, északkelet felől fokozatosan csökken majd a felhőzet, egyre több napsütés várható. Délnyugaton ugyanakkor felhők és szitálás jellemzi majd a tájat.
A következő napokban tehát továbbra is arra kell számítsunk, hogy az északra eső tájakon tavaszias idő lesz, míg a déli területeket a télies időjárás jellemzi majd.