hirdetés

Majtényi László szerint államfőjelöltségének nem az a célja, hogy köztársasági elnök legyen, hanem az, hogy beszéljenek a negyedik köztársaságról, arról, hogy mit gondolnak a magyar államról.

 

majtenyi-laszloKorózs Lajossal, az MSZP elnökségi tagjával pénteken Egereben tartott sajtótájékoztatóján Majtényi László kiemelte: nyilvánvalóan nem lesz köztársasági elnök, hiszen az Országgyűlés pártarányai jól ismertek, így a jelölés elfogadása mögött személyes érdek nincs. Mint mondta, már a jelöltséget is “bónusznak” tartja, mert nem volt biztos benne, hogy meglesz hozzá a szükséges erő, vagyis a parlamenti képviselők egyötödének ajánlása. Az, hogy ez létrejött, “az alkotmányos ellenzék” jelentős teljesítménye – tette hozzá.

Majtényi László kifejtette: “a jelöltség alapvető értelme az volt, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy egy alkotmányos, demokratikus, a szegényekkel szolidáris, a korrupció ellen fellépő, a jövő nemzedékek érdekeit képviselő, a fenntartható fejlődést zászlajára tűző köztársaság eszményéről beszélhetünk; egy olyan országról, amelyben a kormány négyévente leváltható, az állampolgárok független intézmények védelme alatt állnak, amelyben a kisebbségek helyzete könnyebb, mint egy olyan országban, amelynek a nemzetközi tekintélye folyamatosan csökken”.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos elnökségének tagja a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, azért szorgalmazták Majtényi László államfőjelöltségét, mert programpontjai között megfogalmazta a szegénység, az egyenlőtlenség mérséklését is.

Kitért arra is: a jövő évi választásokat követően helyre kell állítani a köztársaságot, meg kell teremteni a negyedik köztársaságot, azt az új alkotmányt, amely garantálja a független intézmények működését, és az állammal szemben mindig kikényszeríthető szociális jogokat.