hirdetés

Kitart a képviselői mandátuma mellett és ragaszkodik hozzá az MSZP-ből nemrég kipenderített Lackner. Hiába az emberi gyarlóság, a pénzhez és a hatalomhoz való ragaszkodás nem ismer határokat. S az erkölcs és a példamutatás már rég kikopott sokakból. Tény: Lackner bár poros zacsival hadonászott, meg korrupciós ügyekről beszélt, emiatt senki nem ítélte el jogerősen így az ártatlanság vélelme megilleti őt is.

 

Bár korábban már ügyvédjén keresztül is azt tudatta, hogy kokain- és korrupciógyanús botránya után sem hajlandó lemondani képviselői helyéről, most a Facebookra kitett közleményében is erről ír, az időközben az MSZP-ből is kizárt Lackner Csaba.

A drogozás- és korrupciógyanúba keveredett, ennek ellenére október 13-án újraválasztott önkormányzati képviselő szerint „az ellene felhozott vádak nem nyertek bizonyítást”, ráadásul büntetőeljárás sem indult ellene és az sem bizonyított, hogy a sajtóban megjelent felvételeken ő szerepel.

Nem érzem úgy, hogy le kellene mondanom a képviselői mandátumomról, ahogy az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának döntését is igazságtalannak tartom. Azt gondolom, hogy engem is megillet az ártatlanság vélelme. Sajnálom, hogy az MSZP ezt az alkotmányos alapelvet nem tartja tiszteletben, és nem érvényesíti a tevékenysége során, legalábbis irányomba biztosan nem. – írta Lackner.

A közlemény úgy folytatódik, hogy Lackner szerint az őt lejárató botrányok ellenére a szavazók bizalmat szavaztak neki, ő pedig tiszteletben tartja az akaratukat és a jövőben mindent meg fog tenni azért, hogy a kerületi lakosság érdekeit szolgálja.