hirdetés

Kevesebb katona kell majd a határvédelemre. A későbbiek során csökkenthetik a katonák jelenlétét a határnál, ha feltöltik a háromezer fősre tervezett határvadászegységek létszámát – erről Simicskó István honvédelmi miniszter beszélt.

 

hatarvadaszokA tárcavezető szerint a NATO-nak lenne szerepe az illegális migráció elleni védekezésben Európa külső határainak védelmében. Úgy vélte: sajátos újkori népvándorlás indult el Európa felé, ezt kihasználva terrorista sejtek és magányos merénylők is érkeznek a kontinensre, a brüsszeli bürokraták viszont még most sem ismerik el igazán az ebben rejlő veszélyeket. A NATO-nak tehát szerintünk van szerepe az ez elleni védekezésben, hiszen az uniós tagországok többsége tagja a szövetségnek is – fogalmazott a miniszter, aki szerint ez az elképzelés megegyezik az új amerikai adminisztráció véleményével is. Rámutatott: az amerikaiak az egyenlőbb tehermegosztást és az EU nagyobb katonai felelősségét szorgalmazzák a kollektív biztonság megteremtése érdekében. Simicskó István szerint ma az úgynevezett hibrid hadviselés korszakát éljük, amikor egyszerre több irányból, az érzékeny pontokon bomlaszthatják egyes országok, cégcsoportok, nagyvállalatok,vagy esetleg civil közösségek működési rendjét, különböző külső befolyásolási műveletekkel, módszerekkel. Beszélt arról is: Magyarország a tervezettnél korábban, már 2024-re a NATO által elvárt szintre növelheti a védelmi költségvetését is, területi alapon működő önkéntes tartalékos rendszer jön létre, és a szállítóhelikopterek mellett a harci helikopterek üzemidejét is hamarosan meghosszabbítják. Szólt arról is, hogy mintegy 400 főre növelik a koszovói kontingensünk létszámát, így vezető nemzet leszünk a balkáni békefenntartásban. Ezzel egyidejűleg növelni kívánják az iraki misszióban való jelenlétet is. Simicskó István úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy az Iszlám Állam elleni harc sikeres legyen, többek között azért, mert ezzel is csökkenthető az Európát fenyegető nemzetközi terrorfenyegetettség.