hirdetés

A rendőrség nem engedélyezte, hogy az Együtt március 15-én síposztó pontokat létesítsen a Nemzeti Múzeum környékén. Juhászék beleállnak a tiltásba erre vártak.

juhász sípA Facebookon  közölte Juhász Péter, az Együtt elnöke, hogy amellett, hogy a sípolást betiltották az Együtt szimpatizánsainak és Orbán Viktor ellenzőinek március 15-én, a rendőrség személyesen is elment az Együtt központjába.

Ott közölték, hogy a párt tervezett síposztó pontjait sem engedélyezik, mert akadályoznak egy bejelentett rendezvényt  a rendőrség rendkívül kacifántos, még az ENSZ egyik közgyűlési határozatát is a bele vették.

Juhász szerint mindezt nem teheti meg a rendőrség, kéri őket, ne asszisztáljanak Orbán akaratához. Szerinte a gyülekezési törvényt sérti a rendőrség döntése, mert sem a közlekedést, sem a népképviseleti szervek működését nem akadályozza egy együttes pult.

Érdekesség, hogy Juhász kifejezetten azt kéri, aki sípolni vagy zajongani megy, az csak Orbán beszéde alatt tegye, ugyanis október 23-án akadt egy-két szimpatizánsuk, akik máskor – egyes vádak szerint a Himnusz alatt is – fütyültek. Az Együtt egyébként reggel 9-re várja a saját támogatóit a Petőfi-szoborhoz. Juhászék amúgy azt követelik, Orbán tartson közmeghallgatást.