Isztambulban a rendőrség ismét meghiúsította a Pride felvonulást
2022-06-26 22:36
Csúnya vége lett megint a Pride felvonulásnak Isztambulban. A rendőrség feloszlatta az eseményre igyekvő tömeget, s volt némi erőszak is. Bár ne is csodálkozzunk, hisz a török kormányfő Erdogan 2021-ben vandálónnak nevezte az LMBTQ aktivistákat.
A rendőrség oszlatta fel azt a tömeget Isztambulban, ami a Pride-felvonuláson vett volna részt. Az AFP információi szerint legalább 150 embert vettek őrizetbe a rendőrök Isztambulban. Izmirben is nyolc embert elvittek.A rendőrség egyébként azokat is őrizetbe vette, akik a többi őrizetbevételt akarták megörökíteni, hiába, ha egy buli beindul akkor nincs megállás.
A Pride-ot 2014 óta különböző indokokkal évről évre betiltják a török hatóságok, idén hét napra betiltottak minden szabad vagy zárt téri csoportosulást.
Az oszlatás előtt a török rendőrség már a felvonulás helyszíne körül, a Taksim tér környékén „véletlenszerűen” elkezdett letartóztatni embereket a helyi bárokban – írja az Euronews.
Egy ilyen véletlenszerű letartóztatás lehetett Bülent Kılıç,, az AFP fotóriportere, akit tavaly szintén lekapcsoltak a hatóságok.
A török hatóságok azután tiltották be a Pride-ot Törökországban, miután 2014-ben körülbelül százezer ember gyűlt össze a téren. Tavaly könnygázzal oszlatták az összegyűlt tömeget a rendőrök, akik közül szintén több tucatnyit letartóztattak.
Recep Tayyip Erdoğan 2021-ben „vandáloknak” nevezte az LMBTQ-aktivistákat.
( Cs )