hirdetés

A nyolcadik képregényfesztivált rendezték meg a szegedi Somogyi-könyvtárban szombaton reggel tíz órától. Az érdekes előadások mellett az újdonságok között is böngészhettek a látogatók.

keregeny-fesztivalAz ország különböző részeiről érkező alkotók is bemutatkoztak – a szegediek mellett, mint például a Kalyber Joe-s Pilz Roland, aki a fesztivál plakátját is rajzolta – és idén sem maradtak el az érdekes előadások. Az 1956-os eseményeket például nem szokványos a képregény szemüvegén át nézni, most, a forradalom hatvanéves évfordulóján két előadást is tartottak a témában.

A legizgalmasabb – talán az újdonságok beszerzésén kívül – megint az volt, amikor alkotás közben figyelhette meg a közönség az ismert és feltörekvő képregényrajzolókat. A Somogyi-könyvtár után a Nyugiban folytatódott a program beszélgetéssel és börzével.

(Forrás: Délmagyar)