hirdetés

Eddig sehol nem publikált fotókon mutatja be az 1950-es évek Magyarországát a Cultiris Kulturális Képügynökség Ismeretlen képek az ötvenes évekből – Így éltünk a vas és acél országában című kiállítása szerdától a budapesti Örkény István Könyvesboltban.

orkeny_istvan_konyvesboltFöldes László, a Cultiris Kulturális Képügynökség vezetője a tárlat keddi megnyitóján felidézte: a Kossuth Kiadó tavaly kezdett bele olyan történelmi fotók gyűjtésébe, amelyeket eddig sehol nem tettek közzé nyilvánosan.
Az első mintegy 150 felvételből válogatták ki az ügynökség munkatársai azokat a képeket, amelyekből az Örkény Könyvesbolt galériájában húsz darab látható, majd pedig egy bővebb betekintést nyújtó fotóalbum is megjelenik a Kossuth Kiadó gondozásában.
Papp Gábor történész, a BBC History történelemi magazin főszerkesztője kiemelte a mikrotörténelem, a mindennapok történelmének fontosságát.
Aki a kiállítás képeit végignézi, annak egy vidám kor tűnik fel – hívta fel a figyelmet a történész. Mint hozzátette, ennek oka az lehet, hogy a felvételek többnyire fiatalokat ábrázolnak a Balatonon, az esküvőjükön vagy kirándulás közben, de egy színházi felvételen feltűnik például a pályájának elején járó Ruttkai Éva is.
Ezeken a családi albumokból és helyi gyűjteményekből előkerült fotókon természetesen nem látszanak a Rákosi-rendszer munkatáborai, börtönei, ahogy nincsenek képek a kitelepítésekről sem – mutatott rá Papp Gábor, kiemelve: ilyen felvételeket magánemberek jellemzően nem őriztek.
Az április 29-ig látogatható kiállítás megvalósítását az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. Az év végéig folyamatosan bővülő fotógyűjtemény péntektől a www.cultiris.com/amiotvenhatunk honlapon is megtekinthető lesz.

MTI