hirdetés

A Kúria döntött a migránsokat felrúgó operatőr asszony László Petra ügyében és kiderült, nem követett el bűnt. Azaz igen, de nem azzal vádolták és az különben is elévült. Az ítélet bármennyire is fura ez a verdikt, hiába ítélték el a nőt jogerősen garázdaság miatt.

 

lászló petra n1tvAnnak ellenére, hogy a Szegedi Törvényszék korábban jogerősen garázdaság miatt  elítélte László Petrát, a mostani Kúria-döntés bűncselekmény hiányában felmentette az operatőr asszonyt.

Mint arról mi is beszámoltunk László Petra volt az, aki 2015 szeptemberében a szerb–magyar határszakaszon tudósítás közben többször is megrúgott, vagy felrúgott a rendőrök elől menekülő embereket, köztük egy gyereket is. Az eset az egész világot megbotránkoztatta anno.

A Kúria szerint az első- és másodfokú bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt bűnfelelősségét megállapították, és vele szemben intézkedést alkalmaztak. A Kúria szerint a garázdaság vétségét László nem követte el, csak a rendzavarást, de ez a szabálysértés már elévült, ezért az eljárást megszüntették.

Az eset , amely miatt most felelősségre vonták Lászlót, néhány nap alatt vált a menekültekkel szembeni embertelenség jelképévé 2015 szeptemberében. A jelentős külföldi lapok is beszámoltak róla, és messzire jutottak a Magyarországnak kétes hírnevet hozó képsorok. Még aTrónok harca színésze is beszólt  Lászlónak, megmozdulását megörökítette Badiucao, a híres kínai karikaturista is.

 

László Petra rugdosódása miatt híressé vált egy szír fociedző, aki kisfiával a karján futott, és elesett. Az ő esését nem az operatőr okozta. A vádirat – és az első fokon a bíróság által megállapított tényállás – szerint az történt, hogy egy rendőr megfogta a hátizsákját, ő kiszabadult a fogásból, tovább szaladt László Petra irányába, aki már emelte a bal lábát, de a férfi még azelőtt elesett, hogy László lába hozzáért volna, az esést a rendőr fogásából való szabadulás lendülete okozta.

László Petra ügyvédje korábban arról beszélt, hogy a menekültek agresszív módon törtek át a rendőrkordonon, és az operatőr nem is látta, hogy belerúgott egy kislányba, csak védekezésből húzta fel a lábát.

László Petrát a Jobbik-közeli N1TV azonnal menesztette, ezután a Demokratánál, majd a Pesti Srácok féle oldalnál kezdett el dolgozni, amely a kormány egyik hűséges médiafelülete lett a sok sok állami hírdetés miatt.