hirdetés

Szent Márton-napot tartanak szombaton Pannonhalmán a város és a monostor védőszentjére emlékezve az egykori tours-i püspök születésének 1700. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében.

szent márton városnap

Az esemény díszvendége Szombathely város lesz, ahol a főapátsággal hasonlóan Szent Mártonra emlékező programokat tartanak ebben az évben. Az Apátsági Múzeumban és a Főtéren délután mesejátékot mutat be az Óperenciás Bábszínház, majd kihirdetik az emlékév alkalmából szervezett rajzpályázat eredményeit. Néptáncbemutató is lesz, utána pedig a Pannonhalma – ezer év jelenidő című dokumentumfilmet vetítik a Boldogasszony-házban, majd a Bencés Big Band ad koncertet.

A plébániatemplomban este hétkor Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mutat be szentmisét, fél kilenctől pedig Rúzsa Magdi ad koncertet a Főtéren. A városnapon a múzeum udvarán gyermekprogramokat tartanak, és a Pannonhalma városkártyával rendelkezők ingyenesen tekinthetik meg a péntek délelőtt nyílt Szent Márton és Pannonhalma című időszaki, valamint a főapátság állandó kiállításait. A hagyomány szerint Szent Márton a mai Szombathelyen (Savariában) született. Egy másik hagyomány szerint viszont a 996-ban a Szent Márton hegyén (Pannonhalma) letelepedő bencés szerzetesek és Szent István király meg voltak arról győződve, hogy Márton a „Szent hegy” közelében született. Pannonhalmát 1823-ig Győrszentmártonnak nevezték.