hirdetés

Jubileumi hálaadó ünnep lesz a Budapest Arénában 2016. november 6-án vasárnap, a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat nagy örömmel hív mindenkit arra az éves nagyszabású ünnepségre, amelynek hetedik alkalommal ad otthont a Budapest Aréna.

A3

A közös hálaadónapra – amely egyben rendhagyó istentisztelet lesz – Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke hozza az igei üzenetet. Rontó Kitty, Mező Misi, Pintér Béla és Szabó Balázs közös zenei szolgálata, valamint egy 500 fős gyermekkórus, az Újpesti Baptista Harangzenekar és a Budapest Fesztiválzenekar Zenevár programjának közreműködése mellett is csak akkor lesz teljes az este, ha gyülekezetek és közösségek együtt, egy emberként fejezhetik ki hálájukat Istennek! 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt határon innen és túl, hogy együtt ünnepeljünk és mondjunk köszönetet Isten sokféle áldásáért az életünkben. Hálát adunk többek között az idén húszéves Baptista Szeretetszolgálatért, amelynek történetét egy kiállítás is bemutatja a Budapest Arénában. 

A belépés 500 forint regisztrációs díjhoz kötött, a meghívókkal érkezési sorrendben lehet helyet foglalni. 

A hálaadó nap felé vezető út a közösségi médiában is nyomon követhető lesz a #hálásvagyok címke (hashtag) segítségével. Lehetőség lesz arra is, hogy a rendezvényen élőben írja meg hálaadását, amelyet egy hatalmas üzenőfalon is megjelenítünk. 

Találkozzunk, töltsük meg együtt közös hálánkkal a Budapest Arénát!

Jelentkezni az alábbi linken lehet: 

http://www.baptist.hu/halasvagyok/